kitartóan kopog halántékomon
hiányod, e láthatatlan harkály
tekinteted bogarak marják arcomra
szájam sarkában mosollyá görbülsz
legjobb ez így, másképp csak elfeküdnék
feldarálna közömbösség és közöny
ám minden volt szavad új téridő lett
így hát folyton a nem most is most van
és minden mondat egy újabb kezdet
mindig ismétlődő első rendez-vous
örökös will you be my valentine
hány nyelven tudjuk mondani: szeretlek [1]
és vajon hány nyelven tanuljuk meg
ugyanezt a következő száz évben
mely idő alatt egy újabb csillagot
gyújt szerelmünk az éjjeli égre
úgy szeretlek, ahogy e verset írom
ösztönösen és szertelenül
van valamiféle prozódiája
de kötelmekhez nem ragaszkodom
mutatok majd neked üres, új világot
gyarmatunk lehet és/vagy menedékünk
kopog koponyámban egyre a szerelem
s a hiányod, a konok túlélő madár
[1] Egy szótőből származó szavakat nem szerencsés többször megismételni egy költeményben. (A cenzor)
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)