Király Farkas: Versek

2021. március 10., 08:13
Áder Orsolya: Experience of Emotions I./Az érzelmek tapasztalata I. (akril, vászon, 80 × 60 cm, 2db, 2020)

Panoráma

 

mint karácsonyfa vízkereszt után

melyből egy angyal pislogat bután

úgy várom, hogy összegyűjtsenek

a belőled áradó tekintetek

 

de ne szőnyeg alá seperjenek

hanem bőröd alá tekerje meg

csavarkodó kígyóvá a szerelem –

és mindenképp együtt légy velem

 

a szobában, hol falakból a szörnyek

egy-egy pillanatra kiköszönnek

majd beszöknek abba a dobozba

amely vigyáz tucat ezüsttobozra –

 

csak ül az ember, mit tehet, töpreng

szomszédjában a tűz tarol, föld reng

míg dörgő fenséggel búg otthonába

a kálvinista templom orgonája

 

távol a közel és közel a távol

csak szerelem, csak D-dúr, csak a-moll

az érintések pajzán praktikája

átfordul lángoló romantikába

 

és csillag-kirakósként vetül az égre

mindenségünk panorámaképe

 

 Perceg

 és ömlik az égből a szerelem

hókristályokba fagyva

holnapra megolvad, kedvesem

nevünket majd kirakja

fehér foltokból a napsugár

betűket olvaszt itt-ott

összeolvassa egy vad madár

azt, ami titkos-tiltott

 

kivénhedt húrokat pengetek

kandalló hangja perceg

időm kevés és rengeteg

telnek a hiányod-percek

magamnak mesélek titkokat

holnap majd neked mondom

vakon vagy látva válogat:

legyen szerelmem, sorsom

  

Holnap. És holnapután

 egyikünk elmegy, másikunk marad

a kutya ugat, a karaván halad

lesz majd holnap és holnapután

lesz ölelés, lesz dér a kutyán

 

gondolok valamit rólunk, tetszik

telefirkálok egy papírfecnit

elmondanám, de nincs kihez szólnom

ezért magamban, magamnak mondom:

batikolt piros illatod viháncol

köröttem, nem beszélve a táncról

amit sejtjeid lenyomata lejt

bőrömön, amely már sosem felejt

el semmit, amit beleégettél

azóta, hogy volt egyszer egy tél

s a télben egy este, olyan tervezetlen

amikor, csak úgy, beléd szerettem

és szerelemsejtjeim, a jól elbújtak

előjöttek és örültek az útnak

amelyet belengetett a lehetőség –

fegyverét eldobálta az őrség

amely karótnyeltségem vigyázta:

elfolyt a csatornába, péppé ázva

és egy új életre kaput kitárt

hiszen ez volna az a várva várt –

 

nem tudom, miért ily soká tellett

hogy ráébredjek: nekem te kellesz

hogy ráébredj: neked pedig én

így leszünk majd a világ tetején

ahol összenéznek az istenek:

őket már senki sem menti meg

a végtelenséggel összeolvadástól.

hagyjuk őket. szabotáljunk máshol.

 

egyikünk marad, másikunk távozik

peregnek szemem előtt az álmozik

kimerevítem: ezen a képen

csodásan ölelkezünk éppen

és azt szajkózzuk egymás szaván:

lesz majd holnap és holnapután