Kiss Székely Zoltán: Versek

Kiülnek mind a vének

Kiülnek mind a vének a kapuk előtti

napszítta, esőverte, fagykoptatta padokra.

Gyapjas délutánokba temetik maguk,

fázékony testüket boldogan vetik a

koraesti kánikula árjába,

újabb tavasz örökzöldjébe.

Méhek röpdösnek bennük,

pacsirta szólal, zsivajgó verebek.

Mintha rozsda – fut ki belőlük a szó,

zörög ki szájukból a reszketeg vihánc.

Parázna kis sóhajok aszott bőrük alatt.

Néznek egymásra, cinkosan.

Mások feledésüstjeit foldozgatják.

Besűrűsödik a délután,

mint édesanyám lekvárjai idővel.

Csak az üveg alján maradt

szilva zamata zenél.

Az emlékezés meleg vizével

feleresztve évtizedes ízek

szöknek elő a megmaradás

beszáradtságából.

Ölükben déli nap dorombol,

kezük közt kötődik az ünnep

fonálból, szóból, nyugalomból.

Sohsem elfogyó szerelemből.

2020. május

Tavaszi muzsika öt szólamra

Madárdal. Zeng a hajnali zenit.

Tavasz nyitja szendén virágait.

Szétnézek. A barna avar alatt

a szárba szökkenés egy pillanat.

Friss illatok igéznek szüntelen.

Flóra repül át most a kertemen.

Újbegyen talajmorzsa. Porhanyó.

Ébredő vetésben arany csikó.

Ínyemre tavaszi ízek gyűlnek.

A szellők motettát hegedülnek.

Érzék-varázs. Lágyuló akkordok.

Itt vagy otthon, csak itt lehetsz boldog.

2020. április 3.

Vallomás látható ok és szándék nélkül

Feleségemnek

Csak elképzelem a Kis-Küküllő menti dombok gerincét,

ahogy hosszan elnyúló felhők nyalják sávosra felettük

az eget.

Ahogy a kelő nap fénye visszfényesül rajtuk – örök szerelem.

Add nekem a látásodat, hogy kívülről lássam magam, mint

félretett

sors-göcsörtjét a nem-tudásnak, miközben tenyerembe

emlékeid szépiabarna fényképeiből fészek-meleget

képzelek.

A tehetetlen távol balkon-korlátja állja utamat. Repülnék

gyermekkorod pasztell zöld mezőire. Mozdulatod

integet

bennem: gyengéd és remegő befogadás. Mint halk

patakok az utolsó örvények után, ahogy egymásba elvegyülve

ömlenek.

Kiüresedett imamélységű Küküllő-menti kutak magánya -

vizüket rég feláldozták szikkadt kertek öntözésére -

kéreget

önzetlen törődést, esőbe vetett hitet, lombok bizalmát.

De én nem hozhatok mást, csak szárazzá aszott, fura

verseket.

Nem esőt, csak könnyeket. Nem napfényt, csak halk derengést

adhatok neked. Így látogatom nap nap után egykorvolt világod

veled.

2020. április

(Karantének)

Előretolt Helyőrség | Karantének – Pályázat

Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. A szerkesztők által közlésre elfogadott pályaműveket a lehető leghamarabb kifizetjük, így segítve a magyar szerzőket. A felhívás 2020. május 31-ig érvényes.