Attika
Amikor először öltem embert, akkor igenis fájt.
Nem azért, mert az én hibám volt, hogy Atti
felakasztotta magát,
hanem inkább azért, mert úgy érzem tehettem
volna valamikor valamit érte, de most már
mindegy.
Emlékszem arra, mikor rákérdezett
arra, hogy mit tegyen, mert nem tudja már
áttekerni a pornót, és azt érzi közel a vég.
Nem csak ő érezte ezt, én is, és mindenki,
aki tovább ült szótlanul a gyülekezeti teremben.
Szótlanul ült, mindaddig amíg meg nem szólalt a pásztor.
„Attikám, ülj csak vissza a helyedre.”
Atti visszaült.
Óda a kötélhez, na meg persze hozzád is
Löktem neked a süket dumát
és tökéletesen hallottad a
mondataim hangsúlyából az
ékezetek erősödését,
egyre hangosabb voltam.
Te halkan törted szét a poharainkat
a konyhapulton miközben
sírva fogtad vissza könnyeidet
a fájdalom győzött,
pedig ez nálad nem megszokott.
A kis komód tetején állva bámultam
az órát és mikor pontban
tizenhárom órát ütött
ellöktem lábam alól
a szekrényt, így
torkom a kötélnek feszült.
Csendesen rohantál végig a
konyhán és szeretve kapaszkodtál
a lábaimba mert
szerettél
és úgy látszik ez mégis többet ér annál,
mint amit a kötél jelent nekem.
Szén-dioxid-csípés
Nagy Gyurinak
Mai napig látom magunkat
ahogy remegve lépünk be a
kocsmába és
tizenhat évesen kikérjük
az első sörünket
A csapos tudja mi a dolga
készpénzt fogad csak el
nehogy be kelljen ütni
mert ha beütné akkor
talán tisztességes is lehetne
Nagyon úgy akarunk tenni
mintha finom lenne az ital
és finom is mert mindketten
ezt hazudjuk és
a másiknak elhisszük azt
Amit mi hazudunk neki
furcsa ambivalencia
te meg én és a két sör
véget nem érő katarzis
de én mégis véget értem
Te pedig azóta ugyanott
ülsz és nem mozdulsz
mintha az életed múlna
ezen az egyből lett
több ezer sörön
És csak kortyolgatod
lassan mert úgy finomabb
szereted ha kimegy belőle
a széndioxid mert
úgy könnyebben lemegy
Így legalább tovább
hazudhatod
magadnak hogy ízlik
az a keserű fos
ami már akkor
Tönkretett
amikor először
ittál belőle
és én már semmit
sem tehetek