Kovács Balázs: egy buta gyerek őszi hétköznapjai

2022. október 07., 07:52
Keszthelyi György: Csendélet órával

minden reggel szundira állítom azt az ébresztőt,
ami tíz perccel korábban szól a szükségesnél,
mégis minden este beállítom
egy nyugodtabb készülődés reményében.
minden reggel, még csak fel sem keltem,
de már megszegek egy ígéretet.
minden reggel, mint a felettesem,
első szám második személyben szólítom meg magam.
ha a szép álmoktól együttérző vagyok,
akkor többes szám első személyben:
egy csapat vagyunk.
minden reggel hiányolom a szép álmaim.
minden reggel kiválasztom az aznapit a kedvenc bögréim közül.
minden reggel, még mielőtt elmegyek,
visszanézek a szobámra,
és benyúlok a takaróm alá.
minden reggel szaladnom kell le a lépcsőn.
minden reggel ugyanazon a ötvenméteres szakaszon belül
köszönök a szembejövő üzletes néninek.
minden reggel áthaladok egy alagúton.
minden reggel ugyanazon a húszméteres szakaszon belül
találkozok egy kutyáját sétáltató férfival, és nem köszönök neki.
minden reggel várok a buszra és fázom.
minden reggel jenő egy-két perccel később érkezik a megállóhoz.
minden reggel jenővel váltunk két-három mondatot,
és várunk a buszra és fázunk.
minden reggel, attól függetlenül, hogy hová visz,
jó érzés beszállni a meleg buszba,
és jó érzés, ahogy visszaköszönnek a többiek,
és jó érzés nekidőlni az ablaknak.
minden reggel ugyanannál a letérőnél ugyanúgy kiráz a lelkem.
minden reggel haladunk libasorban
az üzemi épületek között a bejárat felé.
minden reggel elkezdek szépeket álmodni.
minden reggel valaki vicces kedvében van, valaki sóhajtozik,
valaki pletykálkodik és valaki csendben van.
minden reggel, miközben haladok a libasorban
az üzemi épületek között a bejárat felé, a napfelkeltét nézem.
minden reggel más felhők.
minden reggel más színek.
minden reggel más hideg.
minden reggel a nap egy kicsit később kel fel.
egy reggelen, miközben az üzem bejáratához érkeztünk,
nem lehetett látni, hol kezdődik az ég,
szalmasárga és parázsvörös krémalapon
tejszínes gomolyfelhők olvadtak,
és ahogy a fény átszóródott a ködön,
mintha hosszú idő után egy régi slágered szólna,
amit még jobban élveznél, mint amikor megszeretted,
pedig már volt, hogy untad is,
és tudod jól, hogy az ereje most majd újra kimerül.
oda is szóltam a többieknek, akik
viccelődtek, sóhajtoztak, pletykálkodtak
és csendben voltak,
hogy nézzétek, milyen szép,
de mintha meg sem hallották volna.
még csak oda sem néztek.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)