Kovács Balázs: Versek

hirtelen, mintha egy egyre táguló bomberman pályára csöppennél,
extra sok, egyszerre akár többet is detonálható
széles hatósugarú bombákkal
falakat zúzva szét,
gyorsító cipőkkel cikcakkozva a pillanatban, amihez sodródtál,
amiről már a megélésekor tudod előre,
hogy ennél beteljesültebb nem lesz,
mert ha meg is tisztítod a pályát, úgy,
hogy nem zárod magad csapdába,
és a szörnyek sem kapnak el,
végül csak egy mozdulatlan világ
végső négyzethálóján találod magad
a porfelhőben, ahol egy elnyúló ingerlés után
sikerül letépned a nyakmerevítőd,
és az égboltra felnézve tüsszentesz egy egészségeset.
aztán vársz a következő szintre.
a vers olyan, mint egy hópehely, amely belehull
a repedező szélvédőn csorgó elgázolt szarvas vérébe.
a vers olyan, mint egy beköszöntő évszak,
a vers olyan, mint az üzletes néni, akivel az árun viccelődtök,
s miközben a visszajárót nyújtja, legszívesebben magadhoz ölelnéd.
a vers egy félbe hajtott lelógó farmer a kanapéra dobva.
a vers az, amikor szemedbe csíp a füst és magadra hamuzol.
a vers egy éjjelre nyitva hagyott ablak.
a vers olyan, mint egy kóbor kutya a környéken,
ami csak ritkán bukkan fel, mégis amikor meglátod,
egyszerűen örülsz neki, hogy él.

amikor beállítottam az aktuális
kedvenc zeneszámom ébresztőnek,
majd megutáltam.
na. akkor. ott.
azóta ss tisztek menetelésére ébredek.
ha már utálnom kell azt, ami felébreszt.
apu reggelenként eljátszotta, hogy daru,
ami a lábamnál fogva emel ki a paplan alól.
apu szeretett felébredni. korán.
ilyesmikre gondolok ébredés után a balkonon.
ilyenkor rá tudok csodálkozni,
hogy egy olyan világban élek,
ahol ss tisztek menetelésére ébredhetek,
akiket probléma nélkül kinyomhatok szundizni.
meg persze megígérem magamnak,
hogy a holnap ilyenkori énem kedvéért,
miután hazaértem, most tényleg
bebújok az ágyba és alszom 12 órát.
motivál, hogy ha akarom, majd megtehetem.
de ha már felébredtem,
minél tovább fent akarok maradni.
nehogy lemaradjak magamról.
apu hétvégente is korán felkelt, hallgatta
                                                     a rádiót,
kávézott, cigizett, főzött.
az a ritka, kegyelmi állapot,
amikor felkelsz, elkészülődsz,
és még a kávé előtt rájössz, hogy ma
                                                     szombat van,
és visszafekszel a még meleg paplanod alá.
így képzelem el a halált. kipihenődök.
na, de most ma van, holnap meg szombat,
mégis beállítom az ébresztőt a szokásos
                                                     3:55-re,
mert én teszek valamit a boldogságomért.
mesterkélt, nem az igazi, de így is
jó érzés lesz, hogy nem kell menni.
visszaalszom, és apu kint ül majd
kipihenve a konyhában.

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. novemberi számában)