Kudelász Nóbel: Blokker-apokalipszis

2022. február 10., 08:59
Oláh Norbert: Auróra utca 29. (vászon, filctoll, 80 × 60 cm, 2017)

Egyszer majd pontatlanul, rusnyán
megjön az égi behívó a postán.
A blokkeremberek mind-mind sorba állnak,
Vége lesz a panel-áll-a-bálnak,
csendben exitálnak a lépcsőházi társadalmak,
vége lesz a korláthárfás lépcsőházi dalnak.


Mélyen dinsztelt lakók pácolódnak
a lengő pörkölt hagymaszagban.
Ha tehetnék, a szomszédok egymást mind megölnék.
De szép is lenne. Tisztulna a környék.


Egy helyre megy majd, mi egy lére megy most.
De népes még a szuterén, s a fenti szintek,
nyug- a bloggerre vet pillantást, lapost,
s legyen bár egymáshoz szavuk bármily joviál is,
egyik lenne tolltőr, ha a másik vérkalamáris.


És van itt kuli, tiszt meg frílensz bérböllér:
ki sajátjából, ki meg más béréből él.
Látszatvalóság a békés közös létük,
csak azt várják, ki lesz, ki végül szétüt,
ki vállalja be azt a haknit,
hogy egy lépcsőházi csetepaté vörös habjaiból
betonvénuszként végül kimagaslik.


Ahogy a negyedet rántásszag lengi be és át,
s a blokker perisztaltikát
beindítja pár lassú feles,
hogy meglegyen a telep szőrös mellű rendje:
a kés húst keres,
bordaközi puhaságba sóvárog a penge.


Bár ugyanaz a nap süt rám és rád is,
s kit-kit egyazon helyre visz majd el a grádics,
az összezártság közénk táguló űrt kapar.
A blokk egy sokodvas, kifordult agyar.


Vagy nem is: égből pokolra szálltában fennakadt
csikorgó, karsztos cement-homok-hús cafat.
Együtt s külön mégis e földi mennykövön,
hol nincs malaszt, és nincsen menekvés se,
csak a postaládaszám fakadt szórólap-öröm
létet végnapokká nyomó szervóprése.


Egymásra sorsolt volt és majdani
emberszabású istenbarmai.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. februári számában)