Kulcsár Ferenc: Világanyanyelv és más versek

2023. április 25., 09:08
Csomortáni Gál László: Napnak, égnek (2017)

Világanyanyelv

– Mennyi mindent nem kell még megírnom –
ötlött R. C. eszébe egy keserves nap végén
a szent sugallat, a biztos gondolat –,
hisz írói utam végső soron az elhallgatás
felé vezet. Annak a belátása az, hogy
sok mindent meg kell még írnom,
hogy végül semmit ne kelljen megírnom.
Látom már, éppúgy, mint a liliomnak
vagy a pillangónak,
az írónak is van egy örökkévaló nyelve,
amelyen a mindenséggel beszél; e nélkül
a világanyanyelv nélkül nem tudnánk
megmozdulni sem: az író nem tudna írni,
virágot nyitni a liliom és szárnyat
bontani a lepke. Elegendő nekem
e mindenható anyanyelv,
ezt beszéli fűszál, kőrengeteg, madár,
a tenger s minden féreg, ezen a nyelven
mond imát a csillagok milliárdja is,
áhítozva megváltás után. Ígyen zárta
R. C. ama gondterhelt nap végén
töprengéseit, s tudván, hogy az élet
értelme Isten, s imádkozni annyi, mint
gondolni az élet értelmére, lefeküdt,
és összekulcsolt kézzel mély álomba merült.

 

In flagranti

R. C. tetten érte magát, hogy verset ír. Benyitott
a szobájába, s csodálkozva-megrettenve látta,
hogy ő, vagyis hát a képmása, az asztal fölé görnyed,
és verset ír: tereli az elkóborolt szavakat verse
karámjába,
kolompolás, csaholás, bégetés – ördögi
édes lárma. Ámult R. C., a pásztor
a lánglelkű bojtáron, ó, Istenem, ködbe hullt világom,
levegő-pucér létezésem – már ifjan is az ének
szikkadt földjét ástam, sírkő betűit véstem – rémült
meg R. C.
egykori képmását látva, s kitántorgott az éjszakába.
Odakint
a csillagmiriád alatt csontkoronás diófák közt haladt,
Ó, mindenség, gondolta, semmi szép virága, illatozz,
hajladozz!
Gyümölcsöt hozz, levegő sikongó ága! Lombosodjál,
hiányaink
égig érő fája… Ó, folytatta R. C., mindünknek kijár
a békés, csendes halál, kik tollat fogunk az éjszakában,
s a rémület fölé hajolva
verset írunk a vízre és a porba.

 

CLI. zsoltár

Mindig az utolsó voltál, a kitaszított, kitoloncolt senki,
nem bírtál soha jelen lenni – riad fel öntudatlan
álmából R. C. - Kitagadott voltál, édenből kiűzött
meztelen,
istenkereső esztelen. Rád törtek a kutyafejű tatárok,
mongol hordák, germánok és szlávok,
s a mondhatatlan lény,
a titkon lévő angyal is végig megalázott, kerékbe tört,
kínpadra tett, szívedbe gyűrte a parázna világot.
Mindig az utolsó voltál, óvatlan, lelkes istenállat,
a leheletkönnyű léttel elvesztetted a csatádat:
kezedet, lábadat négy pegazus farkához kötötte
a világűrnagy bánat, s a megbokrosodott táltosok
szétcincáltak. Első akartál mindig lenni,
az Úr előtt mint angyal megjelenni,
s cimbalmokban, hegedűkben, lantokban
dicsérni az ő szent voltát,
és áldani a hitetlenség holtát,
és verset írni, naprendszerek, csillagok zenéjét
strófákba szedni – poézised szent borától a mindenség
dermesztő fagyában melegedni. Mindig az utolsók
utolsója voltál, a CLI. Szenci Molnár-zsoltár.

 

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. márciusi számában)