Lackfi János: A mérsékelt szobatisztaság zsoltára

Uram, azt mondtad,
engedjük hozzád közel a gyerekeket,
szíved mágneses mezőjének
sugárzásába állítsuk őket,
legyenek sugárkárosultak,
vérpumpáló szervük növekedjen
rendellenesen nagyra
testméretükhöz képest,
ne legyen úrrá rajtuk
az általános szívzsugor,
melytől annyian
szenvedünk manapság.
Engedd közel magadhoz
azokat, akiket mózeskosárban
tettek a vízre szüleik,
akár kiléptek életéből,
akár ide-oda passzolgatták,
akár a halál gödrébe hullva
hagyták őt magára,
akár közöny savával maratták
széjjel a lelkét,
gyógyítsd őket, Uram,
halászd ki a Nílusból sajkájukat,
légy anyjuk helyett anyjuk,
apjuk helyett apjuk.
Mint a platnin átsütött húst,
úgy bizsergesd azok szívét is,
akik tipikus mamakedvenceként
növekedtek, és nem bírták ki
gyerektársaik gonoszságát,
oltalmazd a Józsefeket,
akiket mindig kútba dobnak,
mindig eladnak rabszolgának,
egyszerűen mert csípi az érdesebb
többi szemét a pátyolgatottságuk,
gyenge, puha, nyámnyila
az ilyen kölyök, belekötnek a nagyok,
a hónaljbüdösek, a tesztoszterontól
felfuvalkodottak, margóra
taszítják, kiutálják őket,
a tiritarka köntöst pedig,
melyet az elhülyült papa vett
kis kedvenckéjének,
bak vérébe mártják,
s úgy viszik el az öregnek,
zokogja tele, maszatolja be
szakállát kecskevérrel,
míg fiacskája vacog a semmi ágán,
s végre megtudja, milyen fagyos is
a természet ölelése,
ha nem zárja többé varázskörébe
az otthoni kényeztetés.
Jöjjenek hozzád a kisebbségi
komplexusokkal küzdő Dávidok,
akik soha nem lehettek elég jók,
hiába feszültek hétrét,
mindig akadt a szülői példabeszédekben,
aki náluk jobban teljesített,
és az összes tárgyból jelesre zárt,
még abból is, amit sose tanult,
mindig volt, aki jobban sportolt,
szedd már össze magadat,
nem igaz, hogy ennél több nincs benned,
mehetsz utcaseprőnek, vécépucolónak,
abban sincs szégyen, azt is meg kell
csinálni valakinek.
Jöjjenek a megátkozottak,
a családból kitagadottak,
az anyaszomorítók, a koloncok,
a vérszívó kis dögök, az intézetbe adottak,
a létszámfelettiek, a szorongók,
a bántalmazottak, a megerőszakoltak,
akikre az támadt rájuk,
akibe kapaszkodni próbáltak,
jöjjenek a köldökzsinórral gúzsba kötöttek,
a manipuláltak, az érzelmi zsaroltak,
az örökre gyereksorba kényszerítettek,
a kötődési problémások.
Te, Uram, nem látod bennük
a csonkabonka lelkű,
másokban is csak kárt tévő
felnőttet, pszichológusok
bukszájának hizlalóját,
már amennyiben terápiát
egyáltalán megengedhet
magának egyik-másikuk.
Sokkal inkább látod az izzadó tenyerű,
vibráló tekintetű, beesett szemű,
csapzott és hajszolt önkiteljesítőkben,
vágyak után futkorászókban
imbolyogni
fénytestű gyermek-önmagukat,
akivel viselősek, akit se megszülni,
se megfojtani nem képesek.
Uram, te méhen keresztül
érezted a rettegést, mi lesz,
ha kitudódik, lányanya fattya vagy,
mi lesz, ha József hazaküldi Máriát
az idegen poronttyal,
ha megkövezteti,
ahogyan az a törvényben írva vagyon,
átélted a menekülés zsibbasztó
idegfeszültségét, magzatvízen keresztül
a szamárháton zötykölődést,
a szülés előtti szálláskeresés
kivetettségét, érezted, nincs hová
pottyannod, nincs otthon,
csak ideiglenesség.
Uram, engedd, hogy jászladnál
megszüljük a belénk börtönzött
gyermeket,
gyógyítsd őt aranyszalmával,
bársony tehénbőgéssel,
csípős bakkecskeillattal,
sajt penészes márványával,
nincs bizodalmunk immár
nagyurakban, nagyerősökben,
nagyokosokban, Heródesekben.
Valószínűtlenül párnás tenyereddel
gyúrd át szívünket épre, egészre,
legyen a te gyurmád, ó, mérsékelten
szobatiszta Isten, erőtlen hatalom,
csírányi teljesség!

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2019. december 14-i számában.)