Lackfi János: Betongyomor

Mind elmegyünk, a ráncolódó make-upok alatt mind elmegyünk,
a LED-es mennyezet alól megyünk felfestett nyilakat követve
a mélygarázs felé, hitelkártyákkal telt zsebünk,
ki visszanéz, reklámmá változik, a képernyőre fagy,
végül mind elmegyünk, hiába kreditpontok meg bónuszok,
és táncolunk drogériák során a menny kárpitjain,
visz üveglift, betongyomorba vagy plázaég felé,
s ki visszanéz, lát ősszel lehulló árucímkét, csomagolást,
árumintát, amelyhez papírpohár dukált, tűnt illatot,
mit céges ruhás, mosolygós lányok osztogattak,
lát prosztatagyógyszert, energiaitalt, napszemüveget,
mely csodás másvilágot mutat, lát merész fürdőruhát,
hogy jöjjön már a nyár, táplálékkiegészítőt, amely
a strandalakra vigyáz, egyedi stílusú, márkás cuccokat,
a táskákon a szezon új színei, laktózmentes csokit,
kézműves szappanok áfonya-fergetegét s a krémek
átlényegítő selymét kezeken, bababarát éttermeket,
kávézókban kis házi kedvenceknek kitett itatótálakat,
elvarázsolt lelkeknek kipakolt könyveket, bútorboltot,
ahol mint félbevágott bérházban, be-beköltözhetsz
próbaképpen más-más stílusú konyhákba, nappalikba,
lát prospektusokba álmodott életet, rövid
szavatosságú termékeket, gyorsan legyünk túl rajtuk,
s emeljük tekintetünket újabb árucikkek felé,
miket az önkiszolgáló kasszánál lelkesen pittyeget
a botcsinálta pénztárossá avanzsált vásárló, ki egy lehet
a céggel, mely szolgáltat neki, melynek kiszolgálója ő,
s ki visszanéz, megvarrhatatlan, elszakadt ruhák, cipők,
megjavíthatatlan elektromos cikkek, elcsinált életek
halmazát látja csak, s összesöprögetve épp annyi
álmot, vágyat, sikoltást, örömöt, mint bármely korban,
s kik parkológarázsok, acélliftek közt futották sorsukat,
most mennek, hangosbemondókból szivárgó kellemes
zenék között a végtelen egyenlegek egén keresztül,
hiszen ahányan így együtt vagyunk, mind elmegyünk.

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. március 20-i számában)