Laczkó Vass Róbert: Versek

Négyszemközt

életfogytiglan
összezárva nem vagyunk
jobb is így talán

ha visszanézünk
csak bor s kenyér lesz majd az
ünnep asztalán

de nem lesz törvény
nem lesz papír pecséttel
semmi hajdani

az én szerelmem
nem tízparancsolat mit
meg kell tartani

s nem államkötvény
vagy bankbetét mi lassan
de bizton dagad

lopott szerelmet
kell megváltanunk hát úgy
is viseld magad

Mezza voce

hallgatni volna könnyebb
valamit mégis mondanék
ha tolvajnyelven is

megtörhetném a csönded
egy vallomásra volna még
talán hitelem is

viszonylagossá váltak
az együtt töltött éjszakák
rosszabb nem is lehet

mindegyre távolodnak
az összebújós hajnalok
didergő reggelek

ha szembejössz köszönsz majd
ágyamba fekszel néhanap
bár hozzám nincs közöd

miközben más felé hajt
húsomba mar szíven harap
hullámzó ösztönöd

a vers is oly nehéz már
keresni kell a rímeket
ez így sovány vigasz

hogy összevissza szél jár
hogy mindent porral betemet
hogy költemény maradsz

megoldja sorsod
és ruhád a holnap ne
félj nem sietős

szerelmedért nem
küzdenek titánok csak
pár hüvelyknyi hős

múlt éjszakákért
ma már egyetlen perc is
túl drága holmi

homokórányi
karcsúságod mért hagynám
eltékozolni

Szerenád lélekharangra

mondanám ha tudnám hogy miért szeretlek
de félek egyetlen szavam sem értenéd
játéknak vennéd és engem is szerepnek
szolgáltatnál hozzám cirkuszt vagy bárzenét

csak toporognék mint bohóc a porondon
mosolyom vérző seb fültől fülig érne
orra buknék folyton félve hogy elrontom
s ezt a buta kócot sose vennéd bérbe

bontanám a hajnalt s közben rád hasadna
szívem a szelíd mint vekkeróra károg
kunkorítanám de nem csücsül hasadra
már a napsugár is szenvtelen szivárog

roppant kalapom csak rémes furcsa rejték
hol nem hab-nyulak de vérebek születnek
játszanám hogy élet látszanék verejték
mondanám hogy alkony s vennéd szürkületnek

röptetném a rongyot feneketlen zsebből
vértelen pirulnék hullna rózsa szirma
s mint egy ős rokon az ócska képkeretből
kifakulnék s nem volna ki visszasírna

Pantokrátor

valamit nagyon elrontottunk
mielőtt beboltoztuk volna
zsoltárainktól a mennyezet
ünnep idején ránk omolna

katedrálisok mestertervét
önteltség maszatolta össze
becsvágyunk roppant mérművei
porladnak lassan a közönybe

mostantól kicsi kápolnákban
őrizgetjük az örökmécset
félhomályban és tömjénfüstben
könnyezzük vissza jelenléted

arcodon kísérteties fény
szakállas szertartások szennye
hogy babilon a feltörekvés
kudarcát soha ne feledje

Ohrid – Kolozsvár, 2019

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. októberi számában)