Nem ment messze, csak a kisboltba tejért,
hogy reggel kakaót s gabonakávét
ihassanak a gyerekek s Ophélia.
A lépcsőházban Horatióval és
Marcellusszal még beszélgetett
egy keveset, aztán sietett, mert
„holnap munka és iskola”.
A Szellemről, akit még hetekkel
ezelőtt a pincében láttak,
megállapították, hogy a volt
közös képviselő lehetett, aki
miután lelépett a ház megtakarított
pénzével, időnként vissza-visszajárt
kísérteni a társasházba – a rendőrség
ejtette a vádat, mert ügyesen csinálta,
s belecsúsztak egy polgári perbe –,
de ez rajtuk kívül nem nagyon zavart mást,
a külföldi bérlőket például nem ingerelte,
s ők közgyűlésekre se jártak persze.
Volt köztük dán, norvég, ír és katalán,
többségük orvostanhallgató lány.
Neki is nézni kellene valami ösztöndíjat,
Wittenbergbe talán találna valami jót –
gondolta H. úr, míg zárta a rácsot s az ajtót.
Lefekvés előtt váltottak még pár szót,
majd egyszerre álmodtak tengert Opheliával,
rajta vitorlás hajót, mely fedélzetén velük
tűnt el a kéken túli látóhatárba.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. január 20-i számában.)