semmi ami nehéznek tűnhetne
a felszálló pára a lélegzete
háromig számolok, kiemelkedik
a vízből, világosabb lesz
egy kóbormacska félelmével
fekszem a parton
egy kettő három
sárga az ég alja, a metszett
fák törött ujjakként tartják
ezenkívül nincs semmi
ami nehéznek tűnhetne
a pázsit foszlott harisnya
anyaghibák a tengerszemek
egy kettő három
idelent minden magától nő
s szárad ki idővel a napon
éhes farkasok szaga a termőföldön
lehet, hogy épp hazaérkeztél
itt is legalább annyira
gazdátlan ez a föld,
amit csak pár percre hagytak magára
aztán sose jött senki
segíteni tartani az eget
megstoppolni a harisnyát
gyermekmese az elképzelt sarki fényről egy kelet-közép-európai országban
a kisszobába esténként
rendszerint beszorul a fény
megül a kályha jobb oldalán
s ott kucorgunk te is én is
pizsamában kékszeműen
kócosan
gombostűnyire zsugorodunk
én lekaparom az arcodról
a rászáradt lekvárfoltokat
a szeplők alatt az ajkak fölött
csendben kell várni
most nem szabad megszólalni
amire végre besötétedik
a szétrúgott papucsok között
tejbajszosan a tornácra lopakodunk.
már illan is állatszerűen
szeme a fák között világít
innen még egy kicsit látszik
bakot tartasz, hogy elérjük
innen még szinte érezni a szagát
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. júliusi számában)