Lencsés Károly: Ha fáznak – versek

2022. október 20., 09:07
Dr. Tóta Krisztián: Téli tópart

Ha fáznak

Koccan, csörög a táj.
Betépett angyalok
Tartják a lombokat.
Az égig nem érnek.

Loccsan, zörög az ég.
Iszákos istenek
Alszanak alatta.
Az égbolt csak takaró,
Ha fáznak.

Koccan, zizeg valami...
Képzelődnek,
Álmot látnak.
Fejét ingatja az Atya.

Semmi. A semmi lóg
A huzatos szobába.
Kötél a csend.
A csend szélére áll,
A halni akaró.

Koccan. Csörög.
Loccsan. Zörög.
Koccan. Zizeg a semmi,
Elengedik a lombot,
Lerúgják magukról
A takaró eget, és közéjük
Húzódnak a meztelen
Halni akarók, ha fáznak.

 

A túlzottan halk Istennek

Valami csüng, csend ring
Ölembe hulló hír
Egy harmatpötty tavaszkor.

A pötty zuhanása a hír?
Süket füleimben épp csak
Moccan egy szőrpihe.

Távolinak hiszem, annyira
Érthetetlen. Ha szól is, az
Elporladt felém.

Húzd meg a hajam.
Szakítsd be koponyám.
Rúgj bele bekékült bokámba.

Egy fűszál hegyén csepp?
Szakadt pókfonál szál?
Méh lábán porszem?

Közelséged a távolság.
Talán azért nem hallak, mert
Amit te mondasz, azt mondom én.

Altat anyám. Értem simogat.
Tenyerébe márt. Érti a csillagokat.
Kemény padon Isten mellette tűr.

 

Az Ördög is röpül

Az Ördög is röpül. Sír. Ráng a válla. Gebe lábaival toporzékol.
Apját keresi. Rúgja a port, zsarátnokon hempereg. Kínjában veri az eget.
És kong az ég, és bong a föld. Fekete teste csupa csont.
Girhes alakja kisfiúk hálószobájának függöny-árnya. Ömlő könnyének
Izzó parazsa patakot duzzaszt, míg tomboló gyásza lávaként lövell a világba.
Apját kívánja. Vasárnapot tart. Imádkozik, s ha meghallja a hangot,
Haragra gerjed: mért toltál el magadtól apám. Tudom, hogy szeretsz...
Még ha megtagadtál... Hangja Harangszó... A hangban harang szól...

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)