Ránc vagy te is az Isten homlokán,
Láttalak, mikor még kisded voltam,
Amikor mindent és mindenkit értettem,
S ha kellett, hát angyal nyelven szóltam.
Ültünk mi már együtt az idők kezdetén,
Talán a végét is együtt nézzük újra.
Mert új hajnal ébred majd,
És világ készül a „legyen” szóra.
Tiszta lesz és gyönyörű, mi most önmagán elámul,
De öldöklő kedvének nem tud parancsolni.
Mélységes ránc, kis gyilkos ember,
Por vagy csupán, vagy kétmaroknyi.