M. Fehérvári Judit: Szellemrajzok a Covid-ciklus verseiből – Gyermekkor

Légypapír galacsinokat dobálok.

Ragadnak a kezemre a döglött zümmögők.
Anyám a kerti kötelekről szedi be
A fagyott ruhákat.
Angyalszárnyuk van és a
Kályha tüzénél friss illatuk
Teríti be a házat.
Diósgyőri tojásbrikettbe
Táncolom a kalocsai papucsom.
Koromtól mocskos az arcom,
Tenyerem, de az annyira vágyott
Lábbeli már átbalettozta magát
A tűzön.
Ilyen lehet a Feltámadás.
Csak kötelek, árnyak, hullák
És álmaimban egy kék vizű,
Tavirózsákkal teli tó.
*

Keresztmama ma elment.

Azt suttogták, csúnyaság jött belőle.
El sem tudom képzelni, az
Vajon mi lehet?
Kizavarnak a kert hátulján
Lévő bújóhelyemre a sünkutyáim,
A pókjaim, meg a málnásom közé.
Valami összetört a lelkemben.
Dühömben elásom az egyetlen babám.
Később apám is ezt teszi a sodronyos rézággyal
És a matracával, s napraforgómagokat szór rájuk.
Majd gondosan elgereblyéli a múltat,
De ekkor a földből kipattan egy rugó,
Így előkerül egy vájlingnyi ezüstpénz.
Nem három, rengeteg. Kakaskukorékolásig
Számoljuk, még nem tudom,
De ebből lesz új házunk,
Az utcánkban a legnagyobb.
Mandzárdtetejével kimagaslik
A sík vidéken. A padlásolást
cigányok végzik. Értenek hozzá.
Mondja Antoine. Segítek nekik,
A szüleim ismét elzavarnak játszani.
Este megkapom keresztmama
Hattyúmedálos aranyláncát és
Két kék köves fülbevalóját,
Pedig én csak a régi házra vágyom,
A kézzel festett holdbéli csónakosokra
A falakon és a mesékre a háborúkról,
És az éjszakát ismét végigzokogom.
*

A tankúsztatóban fürdünk.

Testünk olajfoltos, de jó a móka.
Ránk szegeződnek a szovjet katonák
Puskái és oroszul hadarnak valamit.
Gyorsan elpárolgunk.
Fejünk fölött repülők húznak csíkot
És dübörög az ég, akár a tisztek csizmái
Dobognak, ha egyszerre lépnek,
Olyan a hangzavar.
Így nőttünk fel.
Hol csalánosba estünk,
Hol meg lovas kocsi zavart végig
A Kati-folyóig,
Ha cseresznyelopás közben
Vérfoltos combjaink nyomát hagytuk
A frissen festett kerítéseken és
Piócákkal teli testünket anyáink sózták
Frissé, kiknek kedvenc virága az
Orgona és a viola volt.
*

Kemecsei néni térden állva visít.

A délután vörösbe fordult.
Ecetes ruha a kezében, pedig
A szívére tettem, suttogja,
S a szomszédok felsegítik az
Út porából. Nem értem, hol
Vannak az angyalok. Biztosan
Elaludtak és Gyula bácsit is
Magukhoz ölelték, mert olyan
Nagyon jó ember volt. Csúzlizni
Is megtanított, és sárkányt is
Eregettünk, mert tudta, milyen
Nádat kell faragni a papírba,
Ami apámnak soha nem sikerült.
És most egy fekete autó jön érte.
Háromnegyed négy van. A Vagongyárban
Éppen most dudálnak.
Olyan a hangjuk, mint az égi harsona.
Később Kemecsei néni fekete
Bakacsinba bújva inog az utcán,
Ujjai gyászmisét dobolnak a fakerítésen.
Görnyedt járásából megtudom,
Mi is az a szívszaggató fájdalom.
Kérlek, segíts rajta, édes Jézusom!
*

Polgári gyakorlat van.

Ma kitelepítenek mindenkit, s
Nem maradhatnak otthon,
Csak az öregek. Tankok jönnek majd az
Utcánkba, suttogják, s a Hétvezér utca
Sarkán szürke farosbuszok állnak vigyázva,
Még nem tudjuk, hova kerülünk.
Valahova elvisznek mára. Apám
Nem örül. A húgom még nagyon kicsi.
Tápszert is viszünk. Fémdobozban
Kapjuk, szárazon nagyon finom.
Én is szeretem. Csak nem halunk
Éhen, mondja anyám könnyes szemmel,
Mintha csak többé nem látnánk
Az otthonunk. Olyan nagyon szomorú a
Szüleimet kétségbeesve látni, hiszen
Még csak most dereng, és felhőarcuk
Van, árnyékaik még nem nyúlnak
Messzire, így olyan nagyon kicsik,
Hogy akár én is lehetnék az anyjuk,
Mert én sohasem félek, merész vagyok,
Bátor, harcias. Apám ballonkabátjának
Alját húzom, ne félj, papa, Kass bácsi
Az égi áldásos ember páholyból nézi
Majd a katonákat, s mindent elmesél,
S úgysem lesz több az életünkből,
Mint egy piros csőrű villanás ez a nap.
*

Új kerítést építünk.

Nekem jobban tetszett
A régi fa, mint amit ebből
A halom drótból fonni és hegeszteni
Fogunk. Apámnak van három műhelye,
De az udvaron felállított kecskebakon
Dolgozunk mi ketten. Szeretem hallgatni
A fütyülését. Olyan mennyei, mint az
Angyalok kara. Nem csodálom, hogy
Valaha kántor volt, ez a most is
Sármos, Istennek egyik tanúja.
És mindig válaszol, ha kérdezek.
Esténként keresztrejtvényt fejt
Vagy dédapám isonzói és doberdói
Kalandjairól mesél, meg arról, hogyan
Vágta le a bal karját egy német katona,
De neki is van heg a vállán, még a másik
Háborúban szegezték össze, de akkor
Még ő is gyerek volt, csak idősebb tőlem.
És beszélgetünk, jár a kezünk, én pedig
A kiserdőre gondolok ott Hajdúdorogon,
Ahol apám napvilágot látott, meg arra,
Mennyire szúrta a tarló a talpam,
Mikor eltörött a vonat kereke,
És dédszüleimmel imádkoztunk naponta
Többször, mégis eltaposta néhai Perczel
Borbálát, a dédanyám a máriapócsi búcsú
Álszent tömege.
*

Félek…

Félek a koporsótól a házban. Benne
Fekszik sápadtan dédmama, Négy hatalmas
Hófehér gyertya őrzi az álmát. Álla alatt
Kendő, a fején egy másik, körülötte székek,
Azokon jajveszékelnek idegen asszonyok.
Hőség van, émelyítően édes a levegő,
Hányingert kapok. Kiszökök a verembe
A gondosan meszelt dinnyék között
Találok menedéket. Lovas kocsi oson.
Előtte négy fekete ló, s beleteszik dédmamát.
És pap is jön, meg ministránsok, tömjén
Szaga kering mindenütt, és magasan lengő
Zászlókról intenek hallgatásra Jézus és
Üdvözlégy Mária. Mind lógó orral ballagunk
A halottas kocsi után. A temetőben a föld
Már kiásva, kideszkázva, mégis meglepődök
A rögökön, ahova dédit eresztik le, csak
Még beszegezik a furcsa ágy tetejét.
Magamban suttogom, elbújhatsz előlem,
Ha a felhőkön harangszó hempereg,
És alakod ívére kovászt varázsol, emlékeimben
Kék szemű, szelíd nagyim, karjaimba zárlak.
*

A focimeccs

Gyűlnek a barátok. Ma este focimeccs
Lesz. A környéken csak nekünk van
Televíziónk. Apám huncut mosolya
Nevetést sejtett. Elküldenek Nagybácsi
És Nagynéni boltjába tejbegrízért és
Tolvajüvegért. Ha időben hazaérek,
Visszamehetek egy Édes Anna csokiért.
Veszekedem kell, mert a tejbegríz csak
Otthon főzhető, és búzadarával akarnak
Lerázni, meg harsányan nevetnek a
Tolvajüvegen, akárcsak a barátok,
Mikor lógó orral hazaérek, hogy ne
Sírjak, kapok két Bandi szeletet,
Még a Himnusznál én is némán
Vigyázzba állok, mint mindig, ha
Felcsendül az isteni áldás kérése,
Aztán csak a szobámban hallgatom
A füttyöket, Hajrákat, az elnyújtott
Góóólokat és azt, mikor a bíró 11-est ítélt,
De melyik csapatnak, arra már nem
Emlékszem, mert szemeimben elszunnyadt
A kapufa.
*

Apám barátja.

Mondjuk ki a nevét is, Zsák Zoli,
Megjárta a lágerek legmélyebb
Poklait. Mégis mindenki besúgónak nevezte
A sakktábla színű múltban a kockásodó
Emberek még nem kérdeztek, s, akikkel
A borzalmak mind megestek, hallgattak,
Mint a partra vetett, kopoltyú nélküli hal.
Üveges szemük alkoholba nézett,
Reszketve figyelte a kocsmaajtókat,
Mikor jönnek a rendőrök, s ha másért nem,
Közveszélyes munkakerülésért úgyis elvitték,
És nem is láttuk abban az évben, mert Debrecenből
Is kitiltották, s nem jöhetett haza. Én ezt nem
Értettem. De a Zsák Zoli zsebeiből kipotyogó
Bélásokat mindig összeszedtem, mert terítve
Voltak az utcák, amerre tántorgott, vagy hempergett
Éppen, és ha véletlenül kijózanodott egy percre,
Visszaadtam neki, amit gondosan beledobáltam
Egy csak neki kinevezett malacperselybe, mert
Feledéstől feledésig sok felesen át vezet az út.
*

Hiányoznak az őszinte lelkek.

A rég eltávozott őseim, a sehova
Sem tartó séták íze a talpaimon,
Mikor a járás gyönyöre a lényeg,
És a tudás öröme, hogy várnak valahol.
Előttünk a régi utak, mellettünk elsuhan
A kiserdő, a temető, a sok ángyom,
S belelátjuk a házakba Jézus szentséges
Szívét és a Szeplőtelen Szüzet, még sincsen
Semmi tervünk magáról az útról, és
Képzeletünk ragyogja be a felhők széleit,
A fűszálak hegyein ismerős szöcskék
Hegedülnek és balettoznak, felkészülve
Arra, hogy, akár az emlékektől mámoros
Lelkeink, az Égre másszanak.
*

Gyermeknek lenni mégis nagyon jó.

Sokszor fekszem álmatlanul, csöndesen,
És elképzelem, ahogyan a kert végén
A herceg keresi az utat hozzám,
Mert ma én vagyok a kicsit több éves
Csipkerózsika, s ki kell szabadítania
Az álomkórból, mert akkor legalább
Tudom, mi az, este lenyugodni, s
Varázserdőben szaladgálni mezítláb
A szélesre tárult kertkapun túl és
Messze röppenni, mint az óvóhelyet
Kereső madár, ki szabadságát éppen
Most váltja meg a gonosz mostoha
Uralma alól, mert elengedte a vadász,
S ebben a történetben vannak még
Törpék, Óriások, Liliput, de nem
Hal meg senki sem, mert ha meg is
Látja a Mennyet, annyi szeretet veszi
Körül, hogy továbbutazhat, mint
A tétova gyermek, ki most érti meg,
Hogy az álmait is lebonthatja
Tégláról tégláig, majd az alapokig,
Miközben a parketta alatt több emberöltőnyi
Élet, cilinder, bűvész, labirintus és
Vándor lapul. Szorosan egymáshoz
Tapadva várják, hogy messze fújja
Vitorlás hajójukat a szememben
Fészkelő kaleidoszkópos álompor.
*

Zihálok, annyira szúr a mellkasom.

Tegnap Holle anyó friss hóval szórta be
Az anyai nagyszüleim előtti árkot, s
Olyan nagyon jólesett hemperegni benne,
Mintha csak égi dunyha alatt álmodnánk.
Csuromvizesek lettünk, s bedugtak bennünket
A sutba a macska mellé száradni, aki okosabb
Mindnyájunknál, mert csak akkor nyávog,
Ha éhes vagy éppen dolgát végezni lépked ki
Óvatosan, elkerülve a nagyobb hófúvásokat,
s piciny tappancsait jól lenyaldossa aztán, mert
Tudja, hogy szárazon nem érheti meghűlés.
De én csak nem kapok levegőt és ezernyi tű
Szaladgál bennem, néha bevarr egy gennyes
Lepedéket, ami csak még jobban elzárja
Tüdőrózsáim, majd baltasuhintást érzek,
S valaki fűrészeli a csontjaim, sírni nem
Tudok, nem jön ki torkomon sem semmi
Zokogás. A halálra gondolok, és arra a másik
Világra. Vajon fel- vagy levisz majd az utam,
És rágják-e kukacok sovány, izzadt testem,
Ha mélybe eresztik koporsóban fekvő testem,
S most először nem tetszik a Feltámadás.
*

Az ítélet napja, ha elközeleg…

Mindenki Feltámad, s zörgő csontjaik hússal telnek
Majd meg, hogy felismerjük őket, de honnan
Tudják majd, merre kell menniük, s mi lesz
Azokkal, akik a Feltámadt Krisztus előtt
Fejezték be földi útjukat, s más isteneik
Voltak? Egyszerűek lesznek-e, mint virágok
A réten, s tudnak-e szárnyakat növeszteni a
Rögnek, áthajózni a Sztüx zavaros, örvénylő
Vizén, s Aaruból, hogyan térnek vissza a szervek
Nélküli balzsamozott testek, s hogyan formálódnak
Azok, akiket elégettek? Önmaga tér vajon haza vagy
Csak egy pillanat szökken szárba, mi tudja, hogyan
Kell felhők szárnyán levélnek lenni, s az eget fogva
Zsoltárokat énekelni, záporral, szellőkkel útra kelni,
Majd kitárt szíveinkben otthonra lelni.
*

Még nem ismerlek…

De ma a dupla villanyoszlop között szerelmesek
Lettünk. Megpusziltalak, s te az arcomra ragasztottad
Hűséged zálogát. Ajkaid nagy cuppanással
Zárták be tölcsérvirágszirmaikat, majd mindketten
Lehúztuk az alsóneműnk, s gondosan megnéztük,
Mije van a másiknak ott, alul. Ennyi történt.
Talán nem látta senki más, vagy meg is leshettek
Bennünket, de ez egyikőnket sem érdekelt.
Még nem tudjuk, de ez a majdnem megismerkedésünk
Életre szóló élményünk lesz, melyre olyan jó lesz
Visszaemlékezni, mikor felnövünk, s várjuk az
Újra találkozást, amikor biztosan este lesz, s a
Part menti kövek fölötti vizeken hajók horgonyoznak,
Melyek soha nem futnak zátonyokra, s sirályok
Köröznek fölöttünk, te pedig hófehér ruhában
Letérdelsz elém, s már nem kérdezed, melyik
Királylány vagyok, mert pontosan tudod,
A felnőttkorban az a legszebb, ha kicsi
Gyermekként az egészet újraálmodjuk.
*

Rózsaszínű sapkát húztak a fejemre.

Nyár közepén, s mindenki nevetett rajtam,
Pedig csak skarlátos lettem, de a kórházban
Nem volt elég hely, s egy cigány kislány mellé
Fektettek, akinek gyönyörű mosolya, s majdnem
Földig érő haja volt. Meg is kérdeztem tőle, te
Vagy a királylány? Ő csak nevetett, s kiütéseit
Próbálta vakargatni nem sok sikerrel, mert kezeinket
Gézpólyába csavarták. A szülei el sem jöttek.
Az enyémek is csak üvegfal mögül integettek,
És szomorúság volt szemükben, meg döbbenet.
Aztán kiderült, hogy csak melegkiütéseim
Voltak, de ágytársamtól ajándékba kaptam
Többtucatnyi tetvet. Anyám petróleummal
Mosta a hajam, s bőszen szedte a fekete fésűből
A fehér, pattogó hangot adó serkéket, amelyekből
Olyan csíkos kis viszkető micsodák lesznek rajtam.
Aztán megunta. Apám a borotváját fente, s
Amit az olló nem szedett le, azt húzta vele
Kopaszra, és vigasztalt, hogy a fejem nem deszkázta
Be, csak korallokat, kagylókat és gyöngyöket
Rajzolt csupasz koponyámra, hogy minél
Szebben göndörödjön majd a múlt.
*

Apám egy hatalmas hordóban tapossa a szőlőt.

Egy fehér vászonzsákon áll mezítláb, s járja a
Friss csárdást pár nélkül, csalogatva bennünket is.
Csilingelve érkeznek a pántlikás lovak
Által húzott szekerek, mindegyik a szüretről dalol.
Az egyik bakjára felvesznek,
Gyí, te csikó, gyí, patkó, szőlőskertbe fuss, te Palkó és Fickó!
Puttonyba gyűlnek majd a fürtöcskék, papóéknak
Így lesz mustja és bora, a családnak nem kell
Boltba járnia, ha érkeznek a vödröcskék, picik,
Nagyok és az ebédhez való csemegék.
Kedvencem a fehér Kecskecsöcsű,
Ma pukkadásig eszem a hasam,
Apám egyre lassabban tapossa a szőlőt,
Hosszúra nyúlik ez a nap. Este aztán van kolbász,
Szalonna, a sonkától az asztal majd leszakad,
Ráadásnak kemencében sült, ropogós kenyér tart
Bemutatót a tisztaszobában, ahol minden múltillatúan friss.
A kertben nyíló őszirózsák még szemeimbe
Tűzik a dolgos napot, aztán, mint a kiscicák, vakra zárt
Szemekkel a holnapi napra a jelent átálmodom.
*

A Habsburg-sasos falióránk ismét megállt.

Alig bírom elcipelni Bertalanhoz, aki egyébként
Ószeres is, meg órás is, ami így együtt furcsa.
Leszedi a hátulját, aztán a kulcsot elfordítja,
S azt mondja: Valaki ismét túlhúzta, a rugókat
Ki kell cserélni, s az nem ma lesz. Árat még nem
Tud mondani. Próbálok kisurranni, mert Bertalan
Néninek szakálla van, s állandóan kérdezősködik.
Sajnos, bent ragadok a házukban, ahol minden
Tárgynak múltja van, így megpróbálok én
Faggatózni. A sokadik „Ez mi?”-től dühös
Lesz, sárga színű két foga kivillan az ínyéből,
Mikor azt mondja, menj csak haza, s apádat
Küldd az óráért, tele lett veled a házam!
*

Szombat korán reggel az ócskapiacon van jelenésünk.

Anyám hobbija a régiségek gyűjtögetése.
Nem csodálom, a keresztapa Metzger volt:
Műkereskedő. Meg profi horgász és vadász.
Valahonnan Németországból származott, de
Még az első világégés előtt, mikor meg sem
Született, átjött a családja a Monarchiába.
És itt találtak új otthonra, Debrecenben,
Amit annyira nem értettem, miért nem Pesten?
A nagymamámmal voltam már ott, de nekem
Sem tetszett az a sok tízemeletes, egyszerűen
Elnyomott. És kiültettek a nyolcadikon az erkélyre,
Mozdulni sem mertem, féltem a zuhanás fröccsenésétől.
A zsibit imádtam, érdemes volt hajnalban kelni,
Mikor a perecesember madzagra fűzi portékáját,
S virradatkor kiharcolom, hogy kaphassak belőle.
Van citrom- és málnafagyi is. Olvad
A számban az ízorgia. A többi annyira
Nem érdekel. Sohasem babáztam. Mindig
A fiúkkal fociztam, kergetőztem, bújócskáztam,
S „Adj, király, katonát!” játszottam, kit
Érdekel a Ferenc Jóska-csésze, a Kossuth-bögre,
Mégis, ezt tudást köszönöm most, Jóanyám!
*

Annyi mindent szeretnék még elmesélni!

Cseh bácsi műhelyében a sámfák és ragasztók
Között nem csupán cipők újultak, hanem
Süteménycsodákkal kínált, s megbeszéltük
Az élet és a halál nagy dolgait, miközben
Biztos voltam benne, hogy neki is vannak
Manói, mint a mesebeli suszternek, és
Fifi is megfialt, s kaptam egy valódi
Németjuhász-kölyköt, örömömben ugrálva,
A járdákat végig ickázva vittem haza.
Pamacsnak neveztük, s jóban-rosszban
Családunk igazi támasza lett éppen úgy,
Mint Bundás, akit apám egy részeges
Embertől a sok veréstől és az éhhaláltól
Mentett meg és sok időnkbe került, míg
Közelébe mehettünk, megsimogathattuk
Könnybe lábadt szemei alatt az árkokat,
De vigyázott ránk betegségeinkben,
Fájdalmainkban, magányunkban mindig
Velünk volt, akár a fáradhatatlan Égiek.
És biciklizni vázon alul egy férfikerékpáron
Tanultam meg. A húgom futott utánam,
Hiába intettem, hogy ne tegye, s elgázolta
Egy motorkerékpár, anyám a karjaiba rejtette,
Apám Pannóniára ülve vitte az ügyeletre,
Nem tudni, ki segített neki, hogy épségben
Odaérjenek. Én hátul utaztam a biciklin, mikor
A küllők közé szorult a bokám és sok-sok
Hétig kötözésre jártunk. Erzsi mama akkor
Azonnal jött, mikor szüleink moziba, meccsre,
Szilveszterezni vagy szórakozni jártak és a
Vadhattyúkról, a papírmasé táncosnőről, az
Ólomkatonáról mesélt, miközben szájainkba
Hatszögletű, rózsaszínű balettozó táncosnők őrizte
Doboz alól mennyei ízű bonbonokat varázsolt.
És mégis… Hiszem, ilyen lehet a Feltámadás.
Csak emlékek, árnyak, halottaink,
És álmaimban egy kék vizű,
Tavirózsákkal teli tó.