Muszka Sándor: Versek

2022. január 06., 09:35
Kristó Róbert: Vonalkódok – árnyék és fény I.

November

Egy Baudelaire-versre

Ki egyedül van most, reggelre meghal,
mátyásmadár rí a rózsabokorban,
kiáltozik a nap, hívja szerelmesét,
elejtik lombjaik a hársak.


Szélkígyó kúszik a zörgő füvek közt,
hangyák hátukon egy fekete döggel
rohannak vakon, rázza dühödten,
veri a zápor a meztelen ágakat.


Mire a vén hold erre jár újra,
jégüvegbe fojtott lila
holtakat lel csak, s megkettőzi léptét
utas, ki éji temetőbe tévedt.

 

Tilos a fáknak

Nem léphetünk a vízmosásokba,
felsérti kényes talpunk a kő.
Anyánk az erdő,
apánk a szél,
ők vigyáznak ránk,
nem beszélhetünk,
ki ellenük fordul, a pokolra jut.
A föld mélyéről tör rá a rothadás.
Eljön érte az ember.

 

Tőled

Fáj-e mellednek a súlyos cementlap,
megbékült-e már szemed az éjjel?
Jövök, ígértem, s elfutottam gyáván
tőled, ki sohasem hagytál magamra.
– Küldjétek el, ne lásson így! –
Lobog a fák között, csapkod egy árnyék.
Istenem, milyen nagyon szerettél.

 

Magány

Kerestelek.
Jöttem a néma hegyeken át.
A fák között hó, vadak, jeges szél.


A nap
egy asszony ölébe hajtotta fejét.

 

Ragyogj

Itt hagyjuk végleg a tébolyult erdőt.
A sűrű bozótban a halál tanyázik.
Védj meg a karmot növesztett fáktól.
Terülj utunkra.
Lucifer, ragyogj.

 

Jelen

Itt vagyunk hát, hol minden kezdődött,
most hull a nap a fekete völgybe.
Üresség árnya,
kihez beszélek.
Gondol, vigyáz rám.
– Kinevet a világ. –
Öltem.

 

Nyomok

utast és utat
hátráló partot
madarak röptét
árnyak zsongását
levegőtlen padlásszobáit
sarkcsontok alatt ropogó csótányt
gyerekkort tetűt és gyönyörű holdakat
eltünedező emelkedőket
anyja ölében az újszülött halott
nyomát mindenben.

 

Ismeretlen

Most hagyja el a lélek a fákat,
álomtalan éjszakák jönnek.


Gödröket kapar a fagyos agyagba,
feltámadóknak.

 

Júlia

(Almárium)

Legyek csapódnak a szitaajtónak,
sárga barack hull.
Nyomában kacsák, tyúkok és férfiak.


Árad a Küküllő, kiönt,
úszik a Grófkert, borpince, padlás.
Görgeti, hozza a messzi utakról
háborúk mocskát.


Átvág a sárgult kukoricáson,
forog a mélyben, izzik egy régi nyár.


Megáll a tetőn, riadtan, árván.
Szeme tükrében fekete folt a nap.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. decemberi számában)

Legnézettebb
2022. január 18., 12:08
2022. január 23., 09:55
2022. január 23., 09:45
2022. január 18., 11:46
2022. január 21., 10:10