Nagy Gáspár: Versek

Májusi karácsonyban

Szőlőbontáskor, májusi-karácsonyban
foltos szalmazsák fölé leszállt az angyal.

Anyámat derékon vágta a szózat,
hogy szárnysuhogást hallott: esnie kellett a hónak.

Hát repedt a vánkos, kitoporzékolt a gyermek
„az angyal énekel”, gerendák között verdes.

Fehérre fürdettek, mint másnapi holtat,
kit jeltelen csillag is fényesre ragyoghat.

Orgona-árulásban, odakünt a betlehemi angyal
jászolkarikák kötelét vágja-nyiszálja karddal.

Hogy semmi ne kötözzön, s ne is védjen páncél!
Legyen nagy gyalázat, ha szárnyaimmal járnék!

Szőlőbontáskor, májusi-karácsonyban
születni készülök, anyám hívja az angyalt.

Isten költeménye

A vége felé járva
rendelt ösvényeiden
néha utadon

túl ámulatokon
és túl már hívságokon is!
hirtelen rájössz
vagy csöndben belátod:

Isten hatalmas verse
a teremtett Világ.

De azért mind jobban érdekel
hogy ebben a nagy versben
akár csak egyetlen betű hurkában is
ott van-e a te grafit-porod?

S ha nincs?

A Világ akkor is hatalmas
örökkévaló és tökéletes költemény!

Bár nap mint nap te is
csak tökéletlen
és felületes olvasója vagy...

Békebeli kannibálok

1.
Mint a békebeli
kannibálok
egymást zabálják
föl a barátok
mintha nem volna
már ki ellen
hurrá hajrá most
egymás ellen!

2.
Eljött itt van
ütött az óra
álmainkból mi
válik valóra
ha már az első
szabad percben
„perben haragban”
egymás ellen.

3.
Akikkel eddig
egy asztalnál
most külön ülünk
hamis boroknál
nézzük a jövőt
ködbe térül
fölös homállyá
hitünk nélkül.

4.
Csontjaink vádlón
ittmaradnak
nevezik őket
ENNEK ANNAK...
kiken fogott a
magyar átok
hetedíziglen
kannibálok!

(1989)

Hit-tan

Kérdezem én: ha a fogságba vetett gondokat
az Isten se veszi észre, akkor az égi körök
hintáló mérlegein majd mennyit nyomnak a
földi pörök s mennyit a hallgatás aranyrögei
az árulás színezüstjeivel tetézve?

Keserű mézek

La Fontaine úr, kívánnék boldogabb évet,
de ahogy a költők, a mézbefúló méhek
utolsó szolgálati repülése sem édes történet,
akik nem dobtak ki fekete dobozt ugyan, valahogy
mégis feketén láttak, bár a Nagy-Irányítótorony
ontotta a jobbnál-jobb repülési előrejelzéseket:
látási viszony, szélerősség optimálisra csavarva –
s ők ott fent az örök Akácos fölött, az áhított
édes illatoktól, vakhittől már-már becsípve s
kijózanodva látták a teli torokból szálló ködöt,
melyen annyi rés se volt, hogy lelkük az Úristen
elé épségben elvillanhatott volna; maradtak ég és
föld között magukra, feketén zümmögve a keserű mézek
himnuszát utolsó szárnycsapásukig – mint a költők.

Kívül a farsangi körökön

„…és él kebelemben annyi függetlenségi vágy,
mely midőn kell, ha nem is felül,
de legalább kívül tud ragadni a pártok gőzkörén”
olvasom téli, zimankós napokon
a Korkívánatokból Kemény Zsigmond uram
szigorú dörmögéseit… s kicsit fölmelegszem,
hogy lám, mennyivel bölcsebb,
mint a mai ilyen meg amolyan
„gyújtó sajtószövétnek”…
Meg is rettenek: hol élek én most,
farsangoló, homály-erdőben?,
és milyen szürke, alacsony ég alatt?
ahol a napvilágot is tán lekapcsolták
a vén Európa-flitteres első bálozók…?
Ezért, ha nem is tanácsos,
de szólnom illenék:
hát lámpásotoknál olvassatok
Kemény bárótól sokat,
kik még megmaradtatok
e jellemet lötyögtető korban
hű és szigorú barátaimnak,
akikkel együtt láttunk annyi fájó,
kaméleon-dús pillanatot,
majd büszkén vállalt árulást…,
és a besúgó hajlamú gének
országos megdicsőülését,
mikor a pokol földi köreiben
naponta végigszáguldoztak
a ki tudja honnan küldött
apokalipszis-álcás vad lovasok,
s fújták, fújták a fölöttébb édes,
demagógra hangszerelt marsokat,
s mikor harsány trombitájuk nyála
a fölös hangerőtől az amúgy is
elvakult és kába tömeg szemébe
fröccsent… ekkor már folyt a bál ott…
de fülünkben még egy Kemény-mondat:
„A haza a veszély párkányán állott.”

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. május 4-i számában.)

Ágoston Szász Katalin | Mennyei betűkön

Nagy Gáspár költészete a magyar és európai líra metaforikus hagyományában gyökerezik, játékosságát posztmodern elemek beemelése adja. E két komponens ritmikája biztosítja a mondanivaló súlyának és a forma könnyűségének egyensúlyát. Lírai személyiségének fundamentumát a keresztény értékek, a morális tartás és erkölcsi tisztaság képezik, alkotásaiban erős hangsúlyt kap a létezés isteni oldala, a szakralitás.