Nagy Gáspár 1949. május 4-én született a Vas megyei Bérbaltaváron, földművelő szülők gyermekeként. Családjának vallásossága és anyai nagyanyja kalendáriumokból, falusi eseményekből és saját képzeletéből merített meséinek hangulata lengte be óvodáskorát, majd kisiskolásként már ő maga is verseket írt. A bérbaltavári általános iskolai évek befejeztével a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákja lett. Az ott töltött időre egy későbbi interjúban így emlékezett: „Szó szerint és jelképesen is mondom: Varázshegy volt ez a pannóniai löszdomb, amelynek legtetején immár ezer esztendeje keresztény magyar iskola működik Szent Benedek fiainak hitéből és tanítói buzgalmából.”
Érettségi után egy évig segédmunkásként dolgozott, majd a szombathelyi főiskola népművelő-könyvtár szakos hallgatója lett. Ez idő alatt jelentek meg első versei a Jelentkezünk nevű szombathelyi diákperiodikában, illetve a Sor című antológiában is szerepelt. 1971-ben Budapestre költözött, ahol előbb a Zrínyi Katonai Műszaki Főiskolán, a Szabó Ervin Könyvtár fiókkönyvtáraiban, majd a Magyar Írók Szövetsége könyvtárában volt könyvtáros. 1974-ben vette feleségül Szabó Mártát, három gyermekük született.
Kormos István József Attila-díjas költő az Élet és Irodalom 1973. október 20-i számának Új hang rovatában így méltatta a művészi indulást: „Most, napjainkban, amikor a költészet huszadik századi népművészetté lett, szerkesztőségi előszobákban bűntudatos fiatalok ácsorognak: verset hoztak. Ezért a bűntudat! De nincs kikhez forduljanak, majdnem a lottó variációlehetőségeivel kell számolniuk: kihúzzák-e a számukat? Nagy Gáspárét remélhetőleg kihúzták. Huszonnégy éves, nem vesztett nagy időt, […] útkezdése teli jó jellel. Verseiben foltos szalmazsák fölé száll az angyal; a feresztő teknőben keserű a mák; a költőt halszálkaként szúrják át gyönyörű jövendölések, a lehámozottan fönséges kopár Magyarország-medencecsontok; s nem kívánja, hogy páncél védje, mert tudja, hogy csak magamagát védheti.” Nagy Gáspár szerzői karrierje 1975-ben első verseskötetével indult be. A Koronatűz című kötet a Móra Kiadó Kozmosz könyvek sorozatában jelent meg, ahol nemsokára ő maga is munkába állt szerkesztőként, és közel száz könyv nyomdai előkészítésében vett részt. Irodalomszervezői munkássága is fontos része volt a magyar kulturális életnek, gazdag belföldi és külföldi kapcsolatrendszert épített ki. 1985 márciusáig a Magyar Írók Szövetsége, majd két évtizeden keresztül a Bethlen Alapítvány titkáraként tevékenykedett. 1988-tól az első független folyóirat, a Hitel szerkesztője lett, ahol egészen 2004-ig dolgozott, később a Magyar Katolikus Rádió kulturális szerkesztőségét vezette. Sokoldalú munkássága mellett költészete is finomult, mívesedett és kiforrott az évek alatt. Számtalan verseskötete közül csak néhányat említünk: Halántékdob (1978), Múlik a jövőnk –Válogatott és új versek (1989), Tudom, nagy nyári délután lesz (1998), Hullámzó vizeken kereszt – Versciklus König Róbert linómetszeteivel (2000), Húsz év a kétezerből (2000), …nem szabad feledNI…! – 1956 láthatatlan emlékművének talapzatára (2002), Ezredváltó, sűrű évek (2003), 1956 fénylő arcai – Versek Kiss Iván rajzaival (2006), Szabadítót mondani – 110 vers a költő hangján (2006). Nagy Gáspárt 1977-ben Radnóti-díjjal, 1990-ben József Attila-díjjal, 2000-ben Kossuth-díjjal, majd 2006-ban Prima Primissima és Magyar Örökség díjjal tüntették ki. 2007-ben hosszú betegség után hunyt el, sírja szülőfaluja szomszédságában, Nagytilajban található.
„Az ezüstsodrony ím elszakadt / kerék kútkáva összetört / a roncsolt kancsó ottmaradt / vajh ki kezdi újra ezt a kört / a malom lassún jár mint a hold / az őrlő leányok alszanak / valahol gyöngybagoly rikolt / valakit épp virrasztanak // kit régóta hív a Rendező” – írja Vári Fábián László a Nagy Gáspárnak ajánlott Útravaló című versében.
Nagy Gáspár költészete a magyar és európai líra metaforikus hagyományában gyökerezik, játékosságát posztmodern elemek beemelése adja. E két komponens ritmikája biztosítja a mondanivaló súlyának és a forma könnyűségének egyensúlyát. Lírai személyiségének fundamentumát a keresztény értékek, a morális tartás és erkölcsi tisztaság képezik, alkotásaiban erős hangsúlyt kap a létezés isteni oldala, a szakralitás. Ars poeticáját egy 2004-es interjúban is megfogalmazta: „Én azt mondom, hogy a kezünket – ha valami tehetség van az emberben – kölcsönveszik. A verseim nagy részével kapcsolatban elmondhatom – s ez a legsikerültebb darabokra is érvényes –, hogy én csak elkezdtem, mert kaptam rá valahonnan indíttatást, de hogy miként fejeztem be, a mondandóm mért arra kanyarodott, pontosan, nem tudom. […] A »valaki ír a kezeddel« nem mást jelent, mint azt, hogy valaki vezeti a tolladat. (…) Én úgy fogom föl, ha verset írok, nekem diktálnak. Én fogom a tollat, de valahonnan kapom azt az erőt, azt a sugallatot, ami előre visz. Nem kértem ezt a segítséget, de megadatott. A világ mint Isten teremtménye: költői mű, amelyben én csupán egy grafitporszem vagyok. De a porszemnek is van feladata.”
Politikai szerepvállalása is költészetén keresztül valósult meg: műveiben nyíltan beszélt a kommunista diktatúra bűneiről, morális ítéletének kifejezése vállalt szembenállás volt. Két alkalommal is retorziót szenvedett írásai miatt: az Új forrás 1984-es évfolyamának ötödik számában megjelent Öröknyár: elmúltam 9 éves című verse Nagy Imre monogramjának mantrikus ismétlését tartalmazza („egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI!”), aminek eredményeképp le kellett mondania a Magyar Írók Szövetségének titkári állásáról, a lapszámokat pedig bezúzták. A második incidenst a Tiszatáj folyóiratban leközölt A Fiú naplójából című verse okozta, melyben az 1956-os forradalom elárulása ellen emelt szót, s ennek következményeképpen a lap szerkesztőségét feloszlatták. A politikai rendőrség aktát vezetett róla, életét és műveit megfigyelték: „Kiderült, hogy kerek húsz esztendeig, 1970 és 1989 között figyeltek. Szombathelyen kezdődött öthat jelentéssel, aztán Budapesten már minden lépésemet követték, életem minden apró mozzanatára kíváncsiak voltak. Számon tartották irodalmi próbálkozásaimat, baráti kapcsolataimat, szerelmeimet, levelezésemet, erdélyi utazásaimat” – nyilatkozta, miután a róla készült ügynöki jelentéseket a Történeti Hivataltól megkapta és elolvasta.
Ahogy Vári Fábián László is megfogalmazza versének utolsó szakaszában: „A tükröt dérhomály szállta meg / most titkosítják az arcodat / már dekódolták a verseket / és gumibot gáz könnyáldozat / vár Pesten az égi madárra / holott leszálló helye sincs / tollával tömjük párnád puhára / míg szárnyain kattan a bilincs” – Nagy Gáspár életének keserűsége és költészetének zsenialitása nem feledhető el. Hagyatékának gondozását több szervezet is magára vállalta. A Nagy Gáspár Alapítványt özvegye és gyermekei hozták létre 2009-ben, hogy méltón megőrizzék a költő művészi és emberi értékeit, a magyarság és kereszténység hagyományaihoz szorosan kötődő életművét. Az alapítvány 2013-ban emlékházat nyitott Bérbaltaváron, amely irodalmi rendezvényeknek, fiatal tehetségek számára szervezett alkotótáboroknak ad otthont. A Nagy Gáspár Követei elnevezésű társulással (melyet a szerző pannonhalmi diáktársai alapítottak 2018 őszén, az egykori évfolyamtárs, Gergelyi Ferenc szervezésében) közösen a 2018–2019-es tanévet Nagy Gáspár-emlékévnek nyilvánították. A követi emlékév első rendezvényeként a Hullámzó vizeken kereszt című ódai költemény részleteiből és az azokhoz König Róbert által elkészített linóleummetszetekből összeállított tárlatot mutatták be 2018. szeptember 14-én Pannonhalmán; következő helyszíne pedig Budapest volt.
2019. január 3-án Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát emlékmisét celebrált a költő tiszteletére a budapesti egyetemi templomban, illetve ugyancsak januárban a költő egykori lakhelyén, Budakeszin a már hagyományossá vált Versünnepen verses-hangszeres diákelőadást tartottak a Nagy Gáspár-emlékesten. Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központban az Emlékezni, megnevezni és sohasem félni című vers- és prózamondó találkozóval, illetve a Nagy Gáspár-emléktábla ünnepélyes megkoszorúzásával emlékeztek meg a költészet napján.
A népszerű Gazsi-kupát, vagyis a 2007 óta minden évben megtartott Nagy Gáspár Kispályás Labdarúgó Emléktornát április 27-én, Pannonhalmán rendezték meg. A költő köztudottan kedvelte a futballt, diákkorában maga is játszott, ennek örömteli és verítékes megünneplésére Bérbaltavár és Nagytilaj települések, de a Hitel, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Katolikus Rádió is szokott játékosokat delegálni.
A vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központ május 1-jén huszonöt kilométeres emléktúrát szervezett a költő sírjához, ma pedig a Nagy Gáspár Alapítvány idei irodalmi és művészeti díjait adják át a vasvári kultúrházban. Az eseménysorozat A költő hazatér című XII. Nagy Gáspár vers- és prózamondó találkozóval zárul. Május 7-én a Magyar Művészeti Akadémia rendez emlékkonferenciát a Petőfi Irodalmi Múzeumban, május 23-án pedig a Magyar Írószövetségben tisztelegnek irodalmi esttel a költő emléke előtt.
A Nagy Gáspár Alapítvány és a Nagy Gáspár Követei januárban bencés iskolák diákjainak verselemző pályázatot írt ki, amelyre egy Nagy Gáspár-vers megzenésítésével, kisfilmmel való bemutatásával vagy képzőművészeti eszközökkel történő ábrázolásával lehetett nevezni. Az eredményt Pannonhalmán hirdetik ki május végén. A bérbaltavári nyári irodalmi tábor előkészületei is zajlanak már, ahova olyan középiskolás tanulók jelentkezését várják, akik érdeklődnek az irodalom, a líra és Nagy Gáspár költészete iránt.
Nagy Gáspár, ahogy többször is nyilatkozta, s ahogy a Múlik a jövőnk 1989-es verseskötetében megjelent Ott fönn című versében is megírta, csak tette és írta, amit tiszta lelkiismerettel írhatott és tehetett: „Szabad vagyok már / m i n d e n e k t ő l / barátaimtól / ellenségeimtől / akik ha vesztem / is akarják / a beborult égre / nevem írják / s eljövök onnan / esőnek hónak / vígasztalanokat / vígasztalónak / az ég szürke lapján / ott fönn – tűnődöm / mennyei betűkön.”
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. május 4-i számában.)
"A vágyak miatt fordultam a gyerekkor felé. Egy másik dolog viszont, ami nincs helyén kezelve a gyerekkorral kapcsolatban, hogy sokakban él a gyerekkor iránti nosztalgia. Ilyen például, amikor azt halljuk, hogy „azok a régi szép idők”, a gondtalan gyerekkor. Pedig a gyerekkor talán pont annyira félelmetes világ, mint a felnőttkor, mégis nagyobb téttel bír, mert a gyereknek számít a becsülete, a szava, és van mit elveszítsen. Ezt a tisztaságot szép lassan elveszti többek között a nemi érés okán. Utána pedig jönnek a rossz döntések, amivel felér végül a felnőttkorba."
"Amióta elköltöztem Budapestről, sokkal nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Úgy gondolom, másképpen nem is működne az itteni élet, mint hogy az ember hozzálassul környezetéhez. A túrák, a természet, a közösség, valamint az a csönd, amely átjárja otthonunkat, egészen más léptékű, mint az élet Budapesten. Nem mondom, hogy ez jobb vagy rosszabb. Egyszerűen csak teljesen más."
Állítólag akkoriban, a kilencszázas évek elején a legszebb zentai hölgy Berzenczey Domokos felesége volt, aki nagyon szépen énekelt. Szűcs Lajosné a polgári lányiskola igazgatónője, Endreiné pedig a lánynevelő intézet tulajdonosa volt. Ezek a hölgyek mind gazdag férfiak feleségei voltak, ők vettek részt a jótékonyságban.
H. Nagy Péter saját elmondása szerint nem tud a naplóírással azonosulni, mégis valami hasonló került ki a kezéből a Karanténkultúra és járványvilág című mű kiadásával. Vajon hogyan hat a vírus az irodalomra? Erre és még sok más kérdésre válaszolt nekünk H. Nagy Péter irodalomtörténész, egyetemi oktató.
Meggyőződésem, hogy gyerekeknek nehezebb írni, mint felnőtteknek. Talán közhely, de a gyermekek igényesebb olvasók, ők még a lelkükkel és a szívükkel is látnak. Bármilyen fércmunkát nem fogadnak el, nem szeretik meg, nem érzik sajátjuknak. Így a költő nem hajolhat le a gyermekhez, rossz felnőttként nem gügyöghet, nem selypeghet neki, hanem át kell, hogy változzon, és a gyermeki képzelet lobogó színeiben kell láttatnia a témáját, mondandóját. Csak az képes erre, akiben magában is épségben maradt meg a gyermek.
L. Takács Bálint nem sokat teketóriázik. Megfogja a valóság keserű, íztelen termékét, belevágja egy befőttesüvegbe, hozzáad egy kis fekete humort, cukrozott álmot, velős társadalomkritikát végül ezt az egészet egy kis titkos létesszenciával megbolondítva olyan elképesztő agymenés-koktélt kever, hogy az olvasó csak pislog bambán.
Kozma Attiláról sokaknak a székely humor jut eszébe. Akár a színházban, akár az önálló produkcióiban, akár a reklámokban látom, akár a különböző lapokban közölt írásait olvasom, sziporkázóan szellemes. Ez az ő világa, ezt szeretjük benne.
Gyermekkoromban kissé megdöbbenve figyeltem a mohácsi busójárást, amint ijesztő maszkokat viselő emberek vonulnak fel a tavaszváró és téltemető ünnepen. A mohácsi busójárás 2012 óta hungarikumnak számít, köszönhetően a hagyományokat megőrző maszkfaragóknak és jelmezkészítőknek. Baráth Gábor az egyik legismertebb maszkfaragó, aki munkásságával méltán érdemelte ki, hogy 2011-ben a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott emlékérmén az általa készített maszk, valamint ő maga szerepel busójelmezben. Értékrendje középpontjában a környezettudatosság áll.
A női test biztonsága Bánkövi Dorottya első verseskötete, melyben kirajzolódik a nagybetűs nő. Ott szúr, karmol, harap, ahol addig lágyan simogatott, finoman csókolt, majd, mint aki kegyetlen tettétől megretten, szempilláját ártatlanul megrebbenti és elszökdécsel.
Írónk tehát világéletében magányosan járta útját – a Fekete szél nemzedékéhez még nem, az iródiások Próbaútjához pedig már nem tudott csatlakozni, s magányosan az irodalomban nagyon nehéz. Volt idő, amikor úgy látszott: Nagy Miklósnak – mert ez volt a családneve – van, sőt nagy ereje van. De mint ahogy minden ember és minden érték törékeny és sérülékeny, az volt ő is, s mi talán nem figyeltünk erre (rá) eléggé. Neki pedig tizenhat éve már, hogy eddigi utolsó könyve megjelent (addig, huszonkét év alatt tizenkettő).