Nagy Milán László: Hullámhossz és más versek

2021. március 18., 08:06
Véssey Gábor: Napos délelőtt (fa, olaj, 55 × 45 cm, 1992

Hullámhossz

Tíz óra múlva érkezel az állomásra. Az előrejelzés
szerint ónos esőt, élénk szelet hozol vidékre. Kint állok
majd a peronon, kezemben egy darab papírral, rajta a
neveddel. Ismerkedésünk elején, az étteremben a számla
rendezésénél közöltem, nem állom az egészet, elfelezzük,
úgy korrekt. Nem vittem találkáinkra vörös rózsát és plüssöket.
Csak egyet kértem, vágj közbe, ha untatlak Hamvassal,
Schrödinger macskájával, ha parttalanul locsogok, térről,
időről, lélekvándorlásról, anyámról, apámról, exeim viselt
dolgairól. Ne hordjunk maszkot egymás előtt, bátran hallgassunk
egy kávézóban, ahol mindenkinek szófosása van körülöttünk.
Ha kell, veszekedjünk a buszon, hadd nézzen megbotránkozva
a szemben ülő nyugdíjas. Nézzünk együtt a Napba és vakuljunk
meg, csak történjen már végre valami. Legyen mire gondolni
holnap ilyenkor, lefekvés előtt két különböző városban, kétszáz
kilométerre egymástól. Közös emlékek kapcsoljanak olyan frekvenciára,
amit csak mi fogunk.

 

Mint minden második fiú

Nem megy az üzlet, szinte könyörgök
szórólapozás közben, legalább nézzenek
be a könyvesboltunkba, még ha nem is
vásárolnak. Napokig tartott kipakolni
a klasszikusokat, molnárkocsival ingázni
régi és új hely közt. A legnehezebb az a néhány
másodperc volt, mikor utánfutóval együtt
eltűnt a főtérről városunk mozgó antikváriuma.
Megértettem, milyen lehetett Anyámnak,
kollégiumba költözésem napján a kocsiban,
a zuhogó eső elől menekülve rohantam az épületbe,
vissza se nézve rá. Jó ideig lefoglalt új életem,
nem gondoltam rájuk. Később elég volt a plafont
bámulnom, hogy eszembe jusson a törökországi
nyaralás, még minden előttem állt, ötévesen bazárokban
tekeregtem a repülőn megismert család kamaszlányával,
elhittem, azért fogta kezemet, mert feleségül akart
jönni hozzám. Nem volt kilencórai takarodó,
mindenhol kedves emberek fogadtak almateával.
Cserében megvettük az összes vébén játszó válogatott mezét.
Akkoriban, mint minden második fi ú, focista akartam lenni.
Sorsdöntő pillanatokban szerzett találatokról ábrándoztam a
szálloda felé tartó török kisbuszon. Alig vártam a holnapot,
most csak visszatekinteni tudok, Anyám a kocsiban, egyedül
a kiskori emlékeimmel.

 

Gyónás

Féltem az Istent harmadikban. Hittanórára
jártam délutánonként egy eldugott terembe.
Vallásos családban felnövő gyerekek közt
imbolyogtam a székemen. Valakinek fel kell
vennie a kapcsolatot az égiekkel, a mi családunkból is.
Gesztenyebarna hajú, középkorú nő mesélt halkan
Jézus gyógyításairól. Dolgozatok előtt, futás közben,
iskola után a Miatyánkat mormoltam magamban.
Az ima átsegített a nehezebb napokon.
Észre sem vettem, lelketlenül, megszokásból hadartam.
Felső osztályba lépve, karóval és igazgatóival az
ellenőrző füzetemben, kerülni kezdtem a délutáni
hittanórákat. A többiek fi gyelték a forgalmat, mialatt
a templom falára fújtam a festékből, majd röhögve
lehugyoztam. Megvertük a kiscserkészeket, kidobtuk
a Bibliájukat. Pár hét, míg a szülők fülébe jutott, de azóta
is mászok fel a hegyre, lassan már tíz éve, hogy megbocsássak
magamnak. Ennél sokkal rosszabb dolgokért.

 

Kapaszkodó

Az utcánkon túl parkok, iskolák, panelek
helyezkedtek el. Vasútállomáson vezetéken ülő
madarak csoportja rebbent szét, az indulás
pillanatában. Düledező tanyaházak,
telepített erdők olvadtak ködös tájba.
Feltűnt a külváros, rozsdás gyárépületeivel,
graffi tivel terhelt falaival, új település izgalmának
lüktetésével torkomban. Leszálltam, dróton pihenő
madarak, lepusztult állomás fogadott, beljebb
panelek, iskolák, parkok. Minden ugyanaz volt,
kivéve az utcánk. Be volt deszkázva az ablakunk.
Álmomban kapaszkodókat gyártok, párhuzamokat keresek,
hogy megszokjam új környezetem. Mikor elhagyom
a fészket, odáig merészkedem, ahonnan még visszatalálok.
Ha nem hallom meg aznap a sas szárnycsapásait
és pillantok görbülő karmaira, amivel elragadni készült,
sosem tanulok meg repülni.

 

NAGY MILÁN LÁSZLÓ 1998-ban született, érkezését egy berepülő denevér nyomatékosította a szülőszobában. Szolnokon végezte tanulmányait, majd belekóstolt a Károli bölcsészkarán az egyetemista életbe. Fél év után abbahagyta, hogy hazamenjen mást tanulni, valamint munkába is állt. Képesített gyógypedagógiai asszisztens, több gyerektábor koordinátora és túlélője. Verseit eddig a magyarországi Előretolt Helyőrség közölte.

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. márciusi számában)