Oláh András: Sarokba szorítva és más versek

2023. április 11., 10:32
Kristó Róbert: Vonalkódok – árnyék és fény VI.

sarokba szorítva

a szervizúton halad
mély árok rántja félre a kormányt
gyűrűzik a rémület
képtelenség jóvátételt kérni
felügyelet nélkül maradtunk
félő hogy mindannyian
célponttá válunk a
tehetetlenség törvénye szerint
nem szabad hátat fordítani
térfigyelő kamerák pislognak
teret engedve a gyanakvásnak
kutyaugatás hallatszik
apró kiszögellések lassítják
sarokba szorítva szűköl az idő
s már nem talál rajta
fogást az orgyilkos képzelet

 

árvaság

hiányainknak csak egy
üres panaszkönyv jutott
pótcselekvés az élet
sör meg pálinka
és zuhanás újabb titokba
zihál a szív – cellányi
szabadságért küzd
az önkényes közöny
oldalán amit ébren tart
a nyomor az elkésett
fájdalom árvasága

 

[nem tudom]

nem tudom mi bánt
soha nem felelsz
kínálnak brómot és ciánt
– csak kivárás a perc –

egy önkéntes fuldokló
maga alá tepert
hányunk az undortól
a közöny nyeri a pert

nyomorult árva vagy
vigasz a félelem
kinek is árt a fagy
hiába kérdezem

 

hideglelés

semmi feszengés
nyoma sincs mellékhatásoknak
csak az elejtett álmok
törték össze a színeket
sehol egy árnyék
csak megannyi homályos képkeret
őrjítő összevisszaság
kispórolt ingerek
a festmények lázadása ez
a kézbe szabott ecseté
hideglelés gyötör
a szembenézés kényszerűsége
pulzál a gőgös távolság
s hirtelen elnyeli
a meztelen emlékeket