Oláh András: Új cirkusz készül – versek

„mi is az hogy civilizáció
az ember bekeni magát valami zománccal és irtózni kezd a tetvektől”
(Kassák Lajos)

romlik a szem – elgörbült egy álom –
kaszinótermünkben blöffnek tűnt a járom
silány fényt szült a bordélyház ablaka
megbarnult a szív hamis a ballada
hazugság-akol a civilizáció
tetvétől irtózik a fennkölt ráció

prűd ladik billeg a zavaros Tiszán
szennyezett a víz – olajfolt és cián –
behódol a csermely a szikkasztó aszálynak
nádasában régen vadkacsák tanyáztak
de üres lett a szó törött a képkeret
evakuálni kell innen az életet

új cirkusz készül – röhög a sok svihák –
drótkötélen táncol az agyament világ
madarak hangján szirénák vijjognak
áldozatok adnak fegyvert a gyilkosnak
hűvös a szabadság – nem tudjuk hova tart –
Krisztus a Golgotán néhány szót eltakart

magamban beszélek – mégis hozzá s vele –
kocsmapultunk régtől a csönd kérdőjele
bűvészkalap takar gyáva rongyszőnyeget
Isten álruhában közöttünk őgyeleg
megretten s elszörnyed attól amit lát
– bohócsipkát öltött magára a világ

üresjárat

tompa a felszín
nem mozdul a nyelv a száj
szikkadt tekintet bámul a semmibe
tompulnak az érzékek
bénít az erek lomhasága csüggesztenek
a kontroll alá vont szavak
megfáradt az akarat
a gerincen hideg izzadtság csorog
üresjárat ez fals szédület
szaporodnak a gátak a torlaszok
füledbe súgott titkok alagútjain
evakuálom a zátonyra futott emlékeket
kapitulál a rémült kíváncsiság
de a zsibbadó fényben is szorítom kezed
s nem engedem elszökni a tekinteted

működési zavar

működési zavar lépett fel
– kímélő kábulat –
az emlékezet hagyott cserben
de ennyi még belefér egy
tömzsi éjszakába
a kínlódás határain
bújócskázunk – a hunyó
most is én vagyok –
de elcsuklik a hang
megbicsaklik az érzék
a mulasztás nem rekonstruálható
stratégiát váltok
nem kutatlak tovább
meghúzom magam s hagyom
pihenni a belső szerelvényeket
míg a magunk
képezte rácsok közt
rozsdaette maradványainkra
nem lelek