Oláh András: Versek

2021. október 10., 13:57
Takáts Márton: Casanova az alvilágban (repesztés, aquatinta, 35 × 50 cm, 2004)

felnagyítva

felnagyíthatnálak
hogy lássalak az áttáncolt éjszaka
izzadságcsöppjei közt egy átaludt
szerelem emlékével a szívben
vagy vágyak vámpírjaként henteregni
a decemberi hóesésben
de jobb itt a csöndes konyhazugban
kávéfőző mellett mindennapos
tennivalók közt matatva belenyúlni
a híd korlátján felejtett virradatba
zokogva tartalak egy mámoros
tivornya örök érvényű vigaszával
láthatatlanok vagyunk
egymásba olvadunk
már csak a zebracsíkos ölelésre
emlékszem a kifehéredő színekre
s a tőrbecsalt álomtalan éjszakára

 

mint annyi mást

ha évek múlva összefutunk majd a téren
vagy bárhol máshol – áruházban metrón
színházban állatkertben koncerten
ha jársz még koncertre egyáltalán –
vajon eszedbe jutnak-e egykorvolt
örömeink vagy sebesülésünket őrzöd csak
a féltékeny tévedést a félreértett
mozdulatot a gyógyíthatatlan
szorítást a félbevágott mondatot
ami akkor is fölhorgad ha az egyetlen
közös fénykép a kezedbe akad
nem tépted össze egy dobozka rejti majd
mint annyi más tévedésünket

 

amire nincs szavunk

odaégtél
az elodázott döntések helyére
csőd és naivitás egyszeregye vagy
kétségbeesett kísérlet
balsejtelem és döbbenet
részleges beismerés
menedéket hiába kínálok
útvesztő vagyok
ahol nincs másik kijárat

 

[kitanulta]

kitanulta a szerelmi vegytant
idegvégződéseimmel incselkedik
hínárba fon magába gyűr
magaslest kínál panoráma utat
tolakvó igyekezetet a lépcsőn fölfelé
a kacér csípő s a rövid szoknya
ígérettel nem fukarkodik: hamar
rést szakít a védtelen rostokon
a kísértés erős – oldódó kábulat –
kaptárnyi mézzel kínál
az elvétett mandulaízű pillanat