Oláh András: Versek

2022. január 21., 10:19
Siklódi Ferenc: Hajnal (akril, 100×50 cm)

elfordulsz

felszisszenek amikor nevetsz
látom elszökni tekinteted
elfordulsz mintha szégyellenéd
hogy nélkülem is van élet
őrizni akarod az őrizhetetlent
árnyékká csiszolod
elzárod a fiókba
hogy érvényesüljön
a döntés szabadsága
pedig ma nem megyek sehova
csupán a múltat kísérgetem
csúszásban vagyunk
már bomlanak a gesztenyék
mindig itt vártam anyát
meghúzódva az árkádok alatt
de elmúlt a láz s a lázadás
az emlékek összemaszatolták
az idősíkokat az állomás előtti
tér nem tágul tovább izgága
vonatfütty sem dacol a csönddel
elárvult koromszemcsékbe
takarózik a kifosztott délután

 

idegenek közt

visszahúzódsz kondenzcsíkká szűkült
komfortzónádba mögötted cinikus részvét
sunyít – patkánytekintetű ellendrukkerek –
a csigalét kacér jövőjét méregeted
egymást harapja sok elrontott művelet
az élet nem matematikai egyszerűség
hiába hazudja magáénak a tényeket
hátrafordulnál de nincs kihez
a foszladozó idő maga alá gyűr
idegenek közt őgyelegsz
sok a mínuszjel ebben az egyenletben
s hogy a beszűkült sikátorok futni hagyjanak
el kell engedned a könnyező emlékeket

 

tizenharmadszor

zápor nehezíti a levegőt
hiába szárítjuk a verejtékcseppeket
ásunk medret az elbizonytalanított időnek
a napfénybe szűkülő pupilla
átszínezi az álmokat
hiába a kiszipolyozott erő
a sziklaormokra csempészett
emlékeztető kövek
s az ajándékul ott hagyott
magányos túrabot nem enged el
– nekiiramodunk újra
a kőfolyáson át a meredélyre
ahonnan a távolt pásztázó csorba
emlékezet egyszer majd visszainteget

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. januári számában)