Parti Nagy Lajosnak, Egy hosszú kávéjáért
Attilás téli éjjel,
Kolozsvár, hátradőlök
a széken, és az asztal
sarkán szivar s csak ennyi.
Ma nincs három szobában
kihez egy árva szót bár.
De persze nem nyavalygok,
egy-két nap s vége is van,
és bort hoz Vince, csönget
a készülék, s a kedves
megbékél, indul is már.
És szép e füstös óra,
habár nehéz az évszak,
s a fűtőtest alig hogy.
Picit tán arra vágyom,
langyos hullámot ontson
egy enyhén déli tenger,
és Pestre is titokban,
ezerszer bár Kolozsvár.
De mégis ő, ha most, s nem
holnapután, ha mégis,
hogy nem haragszik, indul,
hiszen csak ő, csak ő, csak
a téli éj, Kolozsvár,
a lélek füstbe öntve
már második dobozzal,
és közben pár pohár víz.
S ha szólna most a csengő,
ha mégis, és az ablak
kinyílna és a füstöm
a bíbor égre szállna,
s a szél forró homokkal
szórná tele a blúzot,
amit ledob magáról,
egy enyhén déli tenger
partján, egy égi Pesten.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. augusztus 18-i számában)