Lejtő
lázas vagyok
olyan lázas
hogy a testem
beleremeg
hol a lábam
hol a kezem
tapogatja
a sötétben
hol a lábad
hol a kezed
holnap szeress
ha ma nem megy
ha nem megy hát
addig vezess
vakon sántán
el ne engedd
insta posztom
belerejtem
minden táncot
benned lejtek
lejt a mellem
lejt a hang
olyan apró
nyugodt vagy
olyan gyenge
olyan rút
ez a szem
rég megvakult
MonDÓka
Hajadon nő
hajamon férfi
hajamon nő
hajadon férfi
karodon szőr
karomon férfi
karodon nő
karomon néni.
Ez a test más,
ezt csak nézik,
azt meg néha
megidézik.
Feljön a hold,
az már térdel,
ez épphogy csak
megebédelt.
Ez a test más,
ezt csak mérik,
azt meg néha
kiherélik.
Hajadon nő, oda-
csatolva jó,
hatalom nélkül be-
hatolna jól.
Lüktet a hangfal-
ja be minden,
felér az egész
egy mélyrepüléssel.
Hajadon nőtlen
férfi.
Hajamon-
dó
re, mi.
Ember, ne mérgelődj!
Kinek fontos? Neki nem, hogy
nekem jó lehet.
Ki nem honos, annak helye
ingyen ne legyen.
Idővel majd minden magyar
új házra talál.
Hogy ki a macska, nem tudom,
de nagyon unom már.
A játékszabály megváltozott,
senki sem nevet.
Az asztalon max öt év múlva
lesz gulyásleves.
Nem hiányzik,
de a szárma…
íze számba
költözött. Csak
évi egyszer,
hogy igazán
jó magyarba
öltözött.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2020. december 19-i számában.)
Leveleimet egyszerű papírra,
régi golyóstollal írom,
amelyeket az alagsori pincékbe
rejtek, egy modern kori vaspántos ládába.
Lassan megtelik emlékeimmel,
gyermekkori titkaimmal,
régi, piros színű, durva karácsonyi
celofán zacskókba csomagolva.
Szegénynek érzem magamat.
Apám, anyám gyermekkora hiányzik
e világból kigyalogoló életemből.