Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először…
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?
(Pest, 1848. január.)
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2022. júliusi számában)
A francia–német anekdotából született Jókai-féle briliáns mininovella elsőként jeleníti meg a „pápai csizmák” topik hiteles pápai hátterét és a diák Petőfi erős vonásokkal megrajzolt portréját, mely Az Üstökös első magyar nyelvű, Jókai által alapított irodalmi élclapban látott napvilágot. Ha ezt a mininovellát Jókai Egy magyar költő életéből című kötetében olvasnánk, valószínűleg nem jönnénk rá, hogy ennek az ismeretlen írásnak más a szerzője, mint a neves regényíró. Nála senki sem ismerte jobban Petőfit, a diákot és Pápa városát.
Ismereteink szerint a francia–német anekdota magyar változatát elsőként a kolozsvári Magyar Polgár című napilap közölte 1868-ban, ami összefügg azzal, hogy a városok fejlődésével a cipészmesterek száma is megnövekedett, és egyre gyakrabban váltak a csalók áldozataivá, ők lettek a városi legendák szereplői és a tréfás hírrovatok célpontja. Eszerint „a pápai csizmák” témát városi folklórnak is tekinthetjük, hiszen szerzői ismertelenek, bár többnyire írók és újságírók voltak.
A „becsapott csizmadiákról” szóló két évszázados francia–német vándoranekdota (A két csizmadia) tekinthető „a pápai csizmák” monda forrásának. Első magyar fordítása csupán százötven évvel később jelent meg a sajtóban, a második fordítás 1899-ben. Közben az anekdota első „pápaiasított”, „petőfiesített” és „novellásított” szövegváltozatait hírlapokban.
Nehéz eldönteni, milyen hatást gyakorolt az 1858-as káprázatos Donati-féle üstökös a magyar irodalomra, de annyi bizonyos, hogy Jókai Mór róla nevezte el a saját szerkesztésű és kiadású irodalmi élclapját, az Az Üstököst. Hatvanéves fennállása alatt (1858–1918) jórészt ez a folyóirat végezte el a magyar anekdotakincs gyűjtését és terjesztését.
A 19. században a fordítás gyakorlata elfogadott, sőt erkölcsös, honleányi tevékenységnek számított a nők irodalmi munkásságában, ami hozzájárul a nemzeti értékek, illetve a magyar nyelv építéséhez is. A líra-, a regény-, valamint a novellaírás a korabeli kritikusok, a „szakma” (azaz a férfi írók) megítélése szerint egyértelműen kívül esett az említett honleányi szerepmintázatból, melynek oka a szubjektív önkifejezésre módot adó műfaji sajátosságokból ered.
A sok-sok különleges Petőfi-költemény közül a számomra talán legeslegkülönösebb a Dicsőséges nagyurak…, vagy eredeti címén: A mágnásokhoz. Mivel elégettették vele ezt a költeményt (és ezt meg is tette!), Egressy Gábor – s nyomában mások – lejegyzésében maradt csak fenn, csodával határos módon, hiszen az első felelős magyar minisztérium is meg akarta kaparintani, hogy hatálytalanítsa, főként azután, hogy még az erélytelen V. Ferdinánd osztrák császár is szerzőjének letartóztatását és börtönbe juttatását követelte.