Anyám rendet rakna
a spalettás ablak alatt,
de omlik a ház fala,
bomlik a rend,
idő híján már
nem fognak kifesteni.
Nem bontják már a leveleket,
olvasatlanul mennek szemétre,
a kályha ajtaja nyikorog,
és elropognak benn a karácsonyok.
Nem remeg hangoktól a ház,
régóta néma a reggel,
a pirítós kenyeret megkenik,
nem tesznek el jövőre gyümölcsöt.
Hidegben áll a hintaló,
apám kályhája elbukott.
Ez már a tél, Anya,
gerendáink recsegnek a szélben.
Kis katonák a régi polcon,
szuronyt szegezve, nyilván.
Katonáim a fűtetlen szobában
ellátás nélkül vesztegelnek.
Itt van a tél, Anya,
segíts a századomnak,
rakj rendet még a polcokon,
a sötétség ellen elveszünk!
Tegyél a tűzre, apám,
a tűlevél hadd ropogjon,
lángost süss, anyám,
mert elveszünk!
Itt van a tél, Anya,
bátrabb ez, mint a régi,
erősebb, mint a régi,
lassan feladják
alulöltözött katonáim,
lassan felfalja őket.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. február 8-i számában.)