Szabó Fanni: Versek

2021. január 04., 10:34
Orth István: Ádám almafája (rézkarc, 49 × 60 cm)

Éva lebomlása

Hozzám igazítod fehérvérsejtjeid számát,
azonosulsz a gyengeséggel.
Homokot morzsolsz csontjaimból,
hogy megtöltsd az üregeid velem.
Csontvelőből, nem bordából teremted magad.
Az alma így sem bomlik le bennem,
a szemhéjad mélyítő vonala nem keresztez,
és nem dönti ki fáimat.
A kígyó mérge erősödik csak, ha látja,
hogy mellettem is milyen egyedül maradsz.

 

Krúdy-negyed

Óbudán a húst testté göngyölik,
viaszból öntik ki saját csontjukat.
A Duna-szint már sebzi az orrlyukat,
macskatetembe ütközik Krúdy.
Pipára sem tud már rágyújtani,
füst helyett buborékot fúj ki szája,
imádja, mindig tengeralattjárna,
övé lenne minden hajóroncs-kincs.


Minden sellőlány csak az övé lenne,
hínárból fonnának neki koronát,
halat, osztrigát enne minden este.
Földi szeretői kiapasztották
az összes cseppjét a Duna vizének,
sellő-álmát őelőle elitták.

 

felszíni foltozat

úgy fodrozódunk, minden felszín
a föld magja felé folyik, a szavak
mélye sík lihegés, vérvonalaz
minden magasságot a kékség
ereimben, kirajzolódik bennem
az indulat, úgy szívja magába
a föld magja a véremet
elnyelik a szavak, az anyaméhek
világűrjében minden sejtem, összecsap
felettem a tenger, a mennyboltozat,
neked kell eltüntetned a foltokat

 

zsugorodás

bekerítenek a függönyközi rések
nem tudom követni az árnyékok
táncát, ha ilyen gyorsan mozogsz
lassabban kellene menekülnöd
előlem a függönyöd elhúzni
lassabban kellene fényt nyelni
fekete lyukká zsugorodni

zárt ajtók mögött végezzük
dolgainkat lehúzzuk a mélybe
eltitkoljuk ami belőlünk
mielőtt másban menne végbe
sarkon fordul sarkantyúzza
isten ments hogy odaérjen
ha megértenék el sem indul
visszafordul magába és
fejreír az érem

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. november 17-i számában)