Szathmári Dominik: Ház – versek

Ház

túl
az állat-
menhelyen
hol folyton ugat
a kutya ott lakom
a peremen hol kilóg
az üres telkeken a tuja
sár fedi az utat hazamenet
egyszer a kráterek között
tértem meg egy kuvasz
ordítása miatt hittem azt
hogy meghalok pokolra
jutva mert nem juthatok
máshova de nem láttam
hogy megkötötték az én
legegyszerűbb emlékemet

Tata

elveszve akartam érezni magamat
kimentem várni az esőt ami apró
szemű de annál inkább eláztat és
meg akartam keresni minden pénzt
amit elivott azt mondták nekünk
nem ad pedig mindig vett cukrot
meg fizetett ha láthatott gyengén
az ágy mellett heverve nem tudott
felkapaszkodni a puha párnak közé
nyomdában dolgozott borotváltan
talán egykor éles elmével vágta
fel a napokat akár a kenyeret kis
katonáknak zsírral és szalonnával
teli kommunista időben ismerte
a panelek összes oldalát ahol
kisbolt vagy kocsma volt ott itta
a feleseket és meghívott mindenkit
miközben megnyugodhatott távol
a felelősségtől és az összeomlástól
mikor értem kellett jönnie figyelő
szemekkel keresett visszafojtva
a vágyat minden korty iránt várt
és nem sürgetett bekötötte cipőm
és zsákomat szemerkélő esőben
kísért haza az út alatt beköszöntünk
a kisboltokban várakozó és boldog
öregeknek akik alig álltak a lábukon
szobája maga volt az égett szagú
kozmosz minden hír doboz és ősi
elektronika logikátlanul a polcokon
amiket élveztem valamiért kibelezni
az elfelejtett talentumok nyomában
ott volt végül ő is összetörve mint
egy régi számítógép a súlyos testben
minimális kapacitással talán be sem
indul de megpróbálom bekapcsolni
akkor lenne egy gépem amin írhatok
egy lassan elporladó alaplapon

Bálvány

magát másból
faragja ki ütemezve
túlteljesített korában
elfogy egója ezért
befejezetlenül
marad
mert nem volt több vagyona
kemény anyagból vési a testét
letarolja görögöktől az everestig
az életet mi kiszáradt a folyókból
belakja az átoknak langyos porát
és fáradt sejtjeire támad az isten
ki lerombolja egész horizontját
az összes ér visszaér megint
hol megverik a véneket
és meghal a kifulladt
régi sejtelem ami
eldugta az előre
lépést hamarabb
mielőtt megjelent
előhozva a jeleket
egy rövid végzetnek
ami lába alatt összetört