Szőcs Géza: A szőlőről, a vadlibákról és egy kútról

2020. október 01., 10:29
Orosz István: Kút

Xiong Haojiangnak

Amikor tavasszal a szőlő kivirágzik a hegyen, a pincék mélyén mozgolódás támad:

a bor – ahogy Nagyapám mondta – suttogni kezd a hordókban, suttog és átöltözik.

A szőlőpálinka is megfésülködik ilyenkor és gonddal csinosítja magát.

A diófák virágzásakor megreccsennek az öreg diófa bútorok.

Amikor ősszel délnek indulnak a vadludak, a házi libákat álmukban nyugtalanság fogja el.

Össze-összeverődnek ilyenkor a szárnyaik s a ketreceket rejtelmes gágogás tölti be.

Lombhulláskor az almáriumokban alvó szilvóriumok is megfordulnak álmukban, amikor a

szilvafák levelei megsárgulnak, majd szétszórja őket a holdfényben a szél.

A koporsóban, mely szülei bölcsőjéből készült, holdtöltekor érthetetlen nyelven magyarázni

kezd valamit a meggyilkolt gyermek.

Az évnek azon a napján, amikor megkoronázták a császárt, egymásra pillantanak a föld

alatt az agyaghadsereg katonái.

Amikor névtelen levelet kapok, aznap útra kelek. Hosszú utat kell megtennem, – de hiszen

elveszett testvérem vár rám egy kútnál. Hosszú út áll előttem, de tudom, hogy találkozni

fogunk.

 

(Ez a vers magyarul most jelenik meg először.  De Yu Zemin fordításában már napvilágot látott a szerző Kínában kiadott kötetében.)

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. december 1-i számában)