Ars amandi
Hőség van. Szinte tűrhetetlen.
Kimostam a színes ruhaneműt.
A tengerimalacok az erkélyen
Szutykos a bundájuk. Ma sem tudom
Rávenni magam hogy bevigyem őket.
Két doboz indiai füstölőpálcika
Megesküdtem hogy nem égetem el.
És úgy birizgálja agyam a rémálom
Mint a hajszálak hegye.
A romantikus kutyákat olvasom,
Újraolvastam Lorcát.
Elaludtam.
A telefon ébresztett fel
De nem te hívtál.
A csoda
(Miracolul)
A vörös levelek
tartják magukat az üvegpohárban –
angyalok a nevüket
nem tudom.
Elszórom a holt költő könyvének
lapjai között
akinek a nevéről – ígérem –
leszokom.
Egy kevés víz
(úgy csillog mint a vodka)
és a kínzásuk már vonzónak
tűnik nekem.
A buszból megmutattam
Esterának
azt a vörös fát amely mintha
Kim-Ki-duk évszakos filmjéből lenne.
Tartottam attól
hogy közben a sofőr rátapos a gázra
ő pedig elveszíti per siempre
a csodát.
Költemény
(Poem)
Hawaii úszó vagyok. Horgász, akit
A történések, vitorláshalak és áramlatok vonzanak.
Az óceán meleg, órákig, sőt napokig lebeghetek benne
Fulladás nélkül. És anélkül, hogy visszavágynék.
Hogy szigonyom a hullámzó ormokba vágjam.
Mögöttem a dobok, a füst, egy sertéskirály
totemeknek vélt nejei. Előttem a tengeri sztráda,
A bolygó cseppfolyós hártyája. Lelkemben nem
Lakozik gyötrelem – csak szerelem, ukulele-dallam.
Energiatermelő indák. Horgász vagyok. Az istennő
Kifacsarja a szőlőszemet – én leroskadok
A bársonyos magmaszigeten: a melled, Irina,
Messziről indult utazás végén.
Szonda Szabolcs fordításai
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)