Vári Csaba: Időmarás és más versek

2022. május 26., 09:57
Siklódy Ferenc: Kápolna (színesceruza)

Időmarás

1.
Ez a mellközép itt, hogy mélysége van,
de az alján vagyok most leginkább,

gyermekké növesztett, majd otthagyott,
ahol hatalmasok a mászókák, a hinták.

Én nem tudtam, hogy elsötétül a szív,
öreg lesz, majd kékeres, fekete,

s hogy ilyen nehéz azt tisztítani,
mintha nem lenne feneke!

2.
Mert fölemeltetnek akkor mindenek,
akár az énekek, a templomok, a várak,

és följönnek belső napjaink,
mikor már nem a test vet árnyat.

Akkorra, mint a boldogok, olyan leszek,
mint ürülékkel teli, téli, üres karám,

s az emlékeim se emlékeznek,
így remélem, arra már vissza reám.

3.
Mert elhagyattam akkor mindenem!
Szálkáim számlálom szívemben.

 

Spongya

Már majdnem aludtam. Félálomban
valaki fölém hajolt és nevemen
szólított. Felugrottam
riadtan, nem lehetett felelnem.
Testemben sejtjeim remegtek,
a tárgyak lelkei lebegtek
mindenütt és tejfehér homályban
úszott az egész szoba,
ismételte a nevem, mintha soha
nem szabadna felednem,
itt lángol minden porcikámban,
csak mondja és mondja, és mondja.

Ma is félek, de ezt a titkot
már nem tudhatom meg, hogy ki volt,
csak hallom és hallom, és hallom.
Lepkeszárny leplek lobogtak,
bolondot mondottak boldognak,
és visszhangzik bennem
ama törődő hangon,
és nem hagy el és csak jön velem,
ameddig élek és még tovább,
látom is, hogy lüktet a törölhető lapon,
amíg nevemet veszik azon a napon,
vagy éjjelen, mindenem nyomát.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. májusi számában)