Zsolozsma
Nem sietett a mozdulat.
Az élmény se keresett falatot.
Minden vers a semmi tiltakozása.
Erről az Isten is hallgatott:
beállni abba a fénypászmába.
Olyan volt, mint egy spermium
és egy petesejt találkozása,
ahogy fű választ ki harmatot.
Várom, hogy megfoganjon,
hogy életre keljen.
Lelket adjatok!
Ráolvasás
Annyi holdfényt láttam már éjjelente,
hogy maradék életem napjaira,
átlényegítenem, tán elégséges lehetne.
Bocsásson meg nekem az Úrnak fia,
aki tenyerét, tekintetét égre szegezve,
úgy érzem, minthogyha rám kiáltna:
csak az éjszakáról ne kérdezzetek!
Álmot és almot adtam, nem lehet átka!
Nyugalmat, szerelmet, mécsest
bíztam rátok. Vágyat a világosságra!
Nem vagytok újak, nincs bennetek
új, se a nap alatt, se a föld felett,
csak eltérő nézetben jelenik meg
mind, amit igaznak, valódinak hisztek!
Amit én alkotok, csak az a rend!
Az ige: igen, valóság! Azt teremti meg,
amit a mozdulat előtt el kell hinned.
A többi annyi, amennyit reméltek.
A vetkőző fáknak, hulló faleveleiknek
nem metaforái vagytok: testvérek,
lehet, hogy másak, de párosan is ikrek.
Meg kell adni magatok a kevésnek!
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. decemberi számában)