Viola Szandra: A víz kegyelme

2022. február 28., 09:05
Fekti Vera: Vallomások a vízről I.

A víz kegyelme
a földé,
mondják a fák.

Hajnalt virraszt
és harmatot,
folyót iszik,
gyönyörködik,
saját habjaiban elmerül.

Egy bögre tiszta víz Azúriából,
mely látta a nyarat
az égből érkezett,
mennyei hullámzásból,
egyenként kortyolja napjaink,
kiissza, októbertől
májusig vissza.

*
Mindenütt pillanatmezők terülnek el
és valami folytonos, jeruzsálemi idő.
Csak várni,
várakozni kell,
úgy, hogy nem valamire vagy valakire,
csupán végtelen türelemmel
és nyugalommal.
Hinni, hogy álmodnak néha
a kis tavak és a nagy vizek,
hogy őriznek elsüllyedt tükörképeket,
és hogy a felejtés is tudás.

*

Az egyre gyakoribb séták alkalmával
valaki eltájasítja a bennünk lévőt,
fények kúsznak be ruhánk alá, és
ártatlannak tűnő tisztások
álmodnak magukba,
abban bízva, ha majd meghalsz,
testeddel gazdagítod földjüket,
émelyítő illattal mutatják,
hogyan fedik majd el a dögszagot,
édes gyomokkal ölelik bokád,
kérik, maradj.

Azért mész fürödni,
hogy benne úszhass.
Finoman simogat,
a test reménységfokára úszik.
A bőr is csak óceán,
a bőr is csak fátyolfelhő,
átsüt mögüle az izzás,
keresed a ragyogó rétegeket,
óceánok szirmaiba tévedsz,
összecsukódnak feletted.

*
Feketévé érett árnyék,
pattanásig nyújtott víztükör,
feszültségtáj.
Erek sikátorai.
Egy tű reménységfokán
remeg a pillanat.
Lesz-e vízfelszínből
halotti lepel,
langyos áramlatok
dajkálják-e majd
a hullámzásba
bugyolált testet?
A lebegő haj glória
vagy ejtőernyő,
a test mélyebbre és
mélyebbre siklik.

 

(Az alkotás az Egy a természettel című pályázatunkon különdíjban részesült.)