Zalaba Zsuzsa: Versek

2021. március 22., 08:34
Sipos Sándor: Táltos (akril, vásznon, 80 × 80 cm, 2002)

Utolsó vacsora előtt

Eget és földet feszítő pillanat,
forrás vize hűsíti torkodat.
Mézes-mázas kályhatüzek, arcokon szarkaláb,
kivert kutya a szív, hívogatja délibáb.


Lepke szárnya, ha eltakarja a napot,
zizzenő ágak közt meg-megriadok.
Rőzse a párnája, szél a csutorája,
csipkebogyóval várja az utolsó vacsorára.


Erdei szellemek ringatják arcomat,
elbóbiskolnak fészkükben a madarak,
áldott a csend s az avar illata,
ruhátlanul, súlytalanul térek majd haza.

 

Ősasszony
Első gondolatod vagyok.
Fényességed koszorúja, az álmodott Ige.
Gyermek a gyermekben,
rakott szoknyák redőiben rejtett fészek.
Mert az egyben is a részek
Az örök parázsban guruló gyöngyök szilánkjai.

 

Szkíta álom

Mágusok földjét érinti a szív,
íjfeszítő álmaink körbejárnak.
Parazsat eszünk, esőfátylak leszünk,
kötényeinkben diófák, ezeréves tájak.


Áldásaink és átkaink, erényeink és vétkeink,
égig érő, meg-meghajló, izzó és élő keresztjeink.

 

Magára marad

Ha a hó terít a fenyvesekre kabátot,
parazsat szór a vándor szíve
s megáldja a világot.
Didergő hajnalod, reszkető szárnyad,
átkozott félelmed, átkozott vágyad.
Pengeéles ujjak közt felnyársalódott idő,
ki marad magára, teremtett, Teremtő?

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. márciusi számában)