Felszedték a macskaköveket a sétányon.Csak nosztalgiából hagytak meg egy sávota járda közepén. Máris hiányoznak, pedighányszor akartam kitörni a bokám miattuk.
Hazagondolt. Az anyja három éve fekszik mozdulatlanul. Nem beszél azóta. A demencia igen korán és agresszíven megjelenő formája az övé. Az apja gondozza. Szondán át eteti, pelenkázza, forgatja a harminc kilóra összeaszalódott kis madártestet a felfekvések elkerülése miatt. Gondosan ápolja a feleségét, s miközben krémezi az arcát, kezét, lábát, olykor-olykor férfikönny is hull a beteg párnájára.
Ibolyakék az ég felettem s a föld alattam. Ebbe a kékségben el lehet tévedni. Buggyan a tavasz, a talaj menti fagyokat is magával viszi a Télisten. Apám fűmagokkal hinti be a gyepnek szánt területet. Szép lesz az a tavasz végére, amikor is együtt lélegzik a hajnali fűszál a harmatos felébredéssel.
Szkafander világba csöppensz, deezt csak akkor tudod, amikor felébresztenek,mindenkin védőruha, védőlábzsák,nylon-köpenyek, gumikabátok,átlátszó műanyag-zsákokzizegnek, zörögnek, izzanak körülötted.
Hézagpótló kiadvánnyal jelentkezett a Magyar Napló Kiadó, amikor közkézre bocsátotta Az idő csapdája című, több mint háromszáz oldalnyi gyűjteményes Oláh János-kötetet. A könyvben, ahogyan az alcímben megjelölt műfaji relációk is jelzik, esszék, tárcák, vezércikkek kerültek egy helyre.
Amikor úgy érezte, megszáradt, kioldotta a kendőjét, szépen a fogasra akasztotta, és egy sűrű fokú fésűvel végigszántotta rövid haját. Egyetlen hajszála sem maradt a fésűben, a hattyúfehér haj szépen simult fejbőrére. Az otthonkája zsebében kutatott, amiben egy centit, egy kisebb rafiamadzagot és egy ruhazsebkendőt talált.
nem tudom, mikor nőttél meg, kisfiam,de százhetvenkét centi vagy és negyvenötöslábaddal lépdelsz a világban, tizenháromévesen. szeretem, hogy ilyen erős nagyfiam
A X. kerületben egy körfolyosós régi bérház ajtajának kilincsét egymásnak adták a modelljelöltek. Gábor nem volt nagyon válogatós fajta, de most egy kicsit elbizonytalanodva érezte magát, sőt, letörtnek is: reggeltől estig jöttek a modellek, és egy alkalommal érezte csak, hogy talán rátalált az igazira. Aztán őt is kihúzta a listájáról.
Fájó nyári virágok, sziromhullatásotokban
benne van az újrahajtás akarata, az újrakezdés
szentsége, de addig is kanyarogjatok, amerre
visz sorsotok, öleljétek körbe a pipacsokat és
a sárga sziromsapkákat helyettem is.
Anyám kétszikű rózsa, hallgatása csöndbársony,
kerítésen felfutó szára az ég felé magasodik:
Isten-oltotta nemes fajta, tudom, odaát is
levélkarjaival átölel majd, ölébe vesz,
s eldúdoljuk ketten azt az ismerős dallamot.
Koszos kendője az álla alatt megkötve. Látszik, hogy fázik a feje. Hiába: az őszi reggelek most már csípősek. Isten tudja, hány pulóver és szoknya van rajta. A kardigánján elöl óriás lyuk tátong, papucsban toporog az esőben. Körmeit feketére festette az Isten, aprócska tenyerére útvesztőket rajzolt az idő. Amikor leguggol, egy ócska ruhakupac. Már szaga van.
A 6-os számú kórtermen van csak egyedül gombfogantyú az ajtón. Kijutni a szabad térbe, a folyosóra is lehetetlen. Egy hatalmas vakablak köti össze a vizsgálót a kórteremmel. Ezen át lüktet a 6-os számú kórterem lakóinak kínosan kínzó élete. Nővérek váltják óránként egymást, éjjel-nappal monitorozzák a kórtermet.
Önkéntes karanténomba vonulásom után nem sokkal már túl szűknek éreztem a négyfalú bezártságot, s ekkor történt, hogy a könyvek társasága mellett egyre gyakrabban hajtogattam fel Yamaha zongorám fedelét. Yamaha a nagyvárosi lét ikonja. Bérházdizájner. Ezt akkor érzem leginkább, amikor Bachot játszom. Valamiért olyan idegenül hangzik rajta a Kétszólamú invenció, de ha a csembalóhangszínre állítom, akkor máris évszázadokat lépkedek vissza az időben, és rizsporos halántékkal hallgatom az ujjaim közül kirepülő hangokat.
éjjelente a falakból előlibbenneka gráciák, hogy legalább álmában legyen nagyanyám boldog, és azÜdvözítő és Mária, kivarrt selyemköntösben, hogy akkor is szép legyenaz élet, ha éppen nem az. agyonlyuggatott vásznak függnek a falakon.