Lajtos Nóra: gobelinek

nagyanyám az aranysárga színű gobelinfonalat
kereste lázasan. Aglaia, Euphroszüné
és a legidősebb grácia, Thaleiának a hajfonatait
szerette volna kivarrni vele. persze ő nem tudta a nevüket,
ily módon nem úgy volt köze hozzájuk, mintha ismerte
volna őket. úgy szúrta a tűt pontról pontra
a vászonba, mint aki elhiszi, hogy egy-egy öltéssel
közelebb jut a Megváltóhoz. Isten tudja, hány Miatyánkot
és Üdvözlégyet morzsolt el magában, míg a kép elkészült.
soha nem készített eladásra gobelint, ez volt az első és utolsó
megrendelése. Rubens Három gráciájának reprodukciója
igazi kihívást jelentett a számára: a kép felső szélén színes
virágözön, középen három meztelen nőalak ölelkezik.
a legnehezebb az arcok kivarrása volt.
amint az tudható, a festő két feleségének arcmását örökítette meg:
balra Helene Fourment, jobbra Isabella Brandt látható. a harmadik,
középső teltkarcsú grácia háttal áll a nézőnek.
miután az utolsó szálakat is elvarrta,
körbenézett az ebédlőben. balra volt tőle az ablak, amely
a kisváros iskolájára nézett, homlokzatán középen az épület
elkészülésének évszámával, ami megegyezett a születési évével: 1929.
előre nézve a könyvespolcon a Pallas Lexikon míves sorozatát látta,
ami ma már egy letűnt kor tudománybankja. jobbra
egy állótükör feszült a falra akasztva. gyakran abban nézte
meg a gobelinjeit, megkettőzte az élményt, amit a látvány nyújtott.
fejkendőjét is abban igazította meg, mielőtt kilépett volna az udvarra.
ugyanolyan precizitással igazgatta, mindegy volt, hogy csak a tyúkólat
ment takarítani vagy misére igyekezett. a tyúkólból összeszedett tojásokra
néha meleg tollpihe ragadt. ahogyan áldozáskor a felső szájpadlására
Krisztus teste. őt is kivarrta. madonnát a gyermek Jézussal az ölében tartva.
és a Piétát is. a falusi kis templomnak ajándékozta. minden tűszúrását
megsiratta. olyankor úgy érezte, fázik a feje.
kendőt kötött, az állánál mindig görcsre. a fonalakat is gyakran kellett
váltogatni, azokra is görcsök kerültek. éjjelente a falakból előlibbennek
a gráciák, hogy legalább álmában legyen nagyanyám boldog, és az
Üdvözítő és Mária, kivarrt selyemköntösben, hogy akkor is szép legyen
az élet, ha éppen nem az. agyonlyuggatott vásznak függnek a falakon.
Nagyanyám friss kapcát ad nagyapámnak, körbetekeri a fájós lábat,
s közben arra gondol, milyen szép emlék volna, ha az esküvői képüket
varrná újra. az örök fiatalság bekeretezve. ez lett az utolsó szálöltése.

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. augusztusi számában)