A Történelemóra című kötet szerzője František Páleník, szlovák–magyar vegyes családból származó pozsonyi polgár, s a könyv apósáról, Babos Lászlóról, egy elfelejtett csehszlovákiai magyar költőről szól – hiteles dokumentumok alapján.
A 20. század ötvenes éveiben a Csehszlovákiában magyarul alkotó irodalmárok Babos Lászlót megbecsült költőként, műfordítóként és újságíróként tartották számon. A kiadvány lényegében azt mutatja be, mennyire idegen test volt Babos az ötvenes évek viharos időszakában. Öntudatos polgárként és magára adó értelmiségiként egyértelmű véleménye volt a történésekről, mindenekelőtt a világ magyarságát akkor legjobban megrázó kataklizmáról, az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, s azt nyilvánosan ki is mondta.
Azon kevesek egyike volt, aki harcolni is kész volt átmenni Magyarországra, illegális határátlépésre készült néhány társával – ám ezt a szabadságharc gyors elbukása miatt lekéste. Elítélte a szovjet katonai beavatkozást csakúgy, mint a Kreml helytartóinak tartott Kádár-kormányt is, véleményét két fontos versben is megfogalmazta: a Történelemórában és Az új magyar zsoltárban. Törvényszerű volt tehát, hogy az Állambiztonság (ŠTB) 1957. október 1-jén letartóztatta, elítélték, majd amnesztiával szabadult 1957. december 23-án. A Varsói Szerződés csapatainak inváziója után nem látott lehetőséget arra, hogy szabadon éljen Csehszlovákiában, ezért 1969 márciusában elhagyta az országot és Izraelbe menekült.
A történet három síkban is értelmezhető. Az első: önmagunknak is tartozunk azzal, hogy részletesebben feldolgozzuk ezt a korszakot (is), s lássuk és láttassuk, hogy nem minden csehszlovákiai magyar fogadta el az állam által kínált propagandát a magyarországi „ellenforradalomról”. Voltak, akik egyértelmű véleményt tudtak alkotni, s azt képesek voltak meg is fogalmazni – ami nem volt egyszerű dolog. A szocialista Csehszlovákia ugyanis felsorakoztatta a tankjait a csehszlovák– magyar határon azokban a napokban, és felajánlották a szovjeteknek a katonai segítséget is a forradalom eltiprásában. Az államilag irányított sajtó keményen támadta a magyarországi történéseket, ilyen közegben szó sem lehetett róla, hogy az eltérő vélemények nyomtatásban megjelenjenek. Babos versei is kézirat formájában maradtak, ám, lássunk egy rövid példát arról, hogy mennyire egyértelműek voltak!
Az idézet a Történelemóra című versből való: „Tanár elvtárs, ez a szocializmus, / ágyú, géppuska és páncélosok? / S annak, ki végre szabad akar lenni / földjén, földjére rőt vére csorog?...”
Miért nem élhetnek az emberek szabadon a saját földjükön, kérdi a diák, de a tanár nem válaszol. A diákra 31 rémült szempár szegeződik, s ha a teremben nem is hangzik el a válasz, Babos a vers záradékában ma is érvényes véleményt mond: „Kicsengettek. Véget ért az óra, / Hallgat a diák, s hallgat a tanár. / De tovább tart a történelemóra: / A történelem a feleletre vár.”
Az első konklúzió tehát az értelmiség egyik nagy feladatáról szól, s ez érvényes kell, hogy legyen napjainkban is: kimondani az igazságot, egyértelmű véleményt megfogalmazni akkor is, ha az nem mindenkinek tetszik. A Történelem a mi jelenlegi korszakunkról is felteszi majd a kérdéseket.
A második, nagyon fontos tartalma a kiadványnak: dokumentumok alapján mutatja be, miként igyekezett megfélemlíteni a kommunista hatalom a csehszlovákiai magyar közösség akkori vezetőit, név szerint Cselényi Lászlót, Turczel Lajost, Tőzsér Árpádot, Szabó Rezsőt, Gyüre Lajost, Mede Istvánt, Egri Viktort és másokat. Megvallom, magam is többször kritikával illettem eme generáció tagjait, már csak azért is, mert az elmúlt negyven évben gyakran kerültem olyan helyzetbe, amikor véleményt kellett mondani, illetve meg kellett fogalmazni a választ a kérdésre: hogyan tovább? Bizony, sokszor sodródtam vitába velük, akikről úgy gondoltam, nem igazán értik, hogy a világ halad, változik, s ők a saját kis szellemi gödreikből nem képesek erre érvényes válaszokat adni. Most, ahogy haladnak az évek felettem is, és egyre több információhoz jutunk arról, mi mindenen kellett keresztülmenniük, egyre visszafogottabb leszek ebben a kérdésben is: nehezebb volt a terep egy diktatúrában, mint most, sokkal több ballasztot kellett cipelniük, s ilyen összefüggésben bizony eléggé vérszegénynek tűnik a mostani generációk teljesítménye. Ilyen vonatkozásban is volna tennivaló.
A harmadik elem pedig, amire ismételten szeretném felhívni a figyelmet: az elmúlt években többször is jókat beszélgettünk arról, mi minden történt velünk, a felvidéki magyar közösséggel az elmúlt száz évben. Ám megmaradtunk a látható, könnyen bizonyítható felszínen. Nos, ez a kötet ismételten megmutatja, mennyire fontosak voltak és mennyire befolyásolták eleink életét (is) a felszín alatti folyamatok. A közélet, a politika olyan, mint a vízilabda nevű sportág, mondják gyakran a hozzáértők, néha a fontosabb folyamatok nem a vízszint fölött, hanem alatta zajlanak. Nos, ez is felhívás az új történésznemzedék számára: kutatni, hogyan játszott velünk – és az előttünk járókkal – bizonyos helyzetekben a titkosrendőrség vagy az állambiztonság.
František Páleník: Történelemóra, Petržalka-EngerauLigetfalu Polgári Társulás, Pozsony, 2024 (Szerkesztette: Dunajszky Géza)
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2024. áprilisi számában)
