Az ember mindig önmagával találkozik.
Mint egy életrekelt kubista festmény, olyan L. Takács Bálint KMTG sorozatában 2023-ban megjelent kötete, Az író, aki alkotni akart című mű. Sok minden eszünkbe juthat a bibliai teremtéstörténet és Madách Az ember tragédiája című művek utalásrendszerében íródó disztópia kapcsán. Mielőtt társadalomantropológiai, technikafilozófiai és etikai reflexiók alapján kezdenénk értelmezni a szöveget, nézzük meg a tényleges cselekményét.
A cselekményszövés kezdetleges fordulatai után jogosan érezzük úgy, hogy nem azt kaptuk, amit vártunk. Élményszerű és egyben frusztráló érzés ma már meglepődni, a kiszámítható forgatókönyvek világában teljességgel idegennek hat ez az olvasástapasztalat. Pedig L. Takács Bálint szórakoztató, futurisztikus szövege tele van fordulatokkal, ötletekkel, majd galaktikus űrutazássá válik, melyben a megkínzottak az ördög és démonvadász hatalma alatt állnak. S ahogyan az időutazás alatt Madách művében Lucifer kíséri Ádámot, a főszereplők itt is egy ilyen kapcsolatrendszerben próbálnak megbírkózni a jövő rémképeivel. De hogyan kerül az író ebbe a történetbe? Egyáltalán hogyan képzelünk el egy írót a távoli jövőben?
Mindig érdekes élményt jelent olvasni azokat az feljegyzéseket, amelyekben az írók saját íróságukra reflektálnak, az alkotással járó gyötrelmekről, a szövegeknek és a gondolkozásnak kiszolgáltatott életprogramról írnak. L. Takács Bálint írója egészen más világba csöppen, más küzdelmeket vív, műve inkább tűnik apokaliptikus víziónak, mint regénynek. L. Takács Bálint írófigurája a Csillagvadász című rajzfilmsorozat alapján sci-fi rajzfilm forgatókönyvet ír arról, mi történne akkor, ha az univerzumban a bolygónk vesztésre állna, mert egy meteorit közelít a Földhöz és meg vannak számlálva a napjaink. Ez nagyon jó kezdést ad a műnek.
Az író, aki alkotni akart című regényben megtudhatjuk, hogyan készül az író és környezete egy ilyen világban a becsapódás napjára. Tegyük egy galaktikus időkapszulába az író által írt rajzfilm forgatókönyvét, mint utolsó lenyomatát az emberiségnek. Az alkotás eszerint a jövőben is különleges képesség lesz; ha a nyomhagyás felől értelmezzük a víziót, az írói lét felértékelésének szándéka egyértelmű.
A szöveg a szórakoztató irodalomhoz kapcsolódik, de azért olyan baljóslatú utalásokat is találunk benne, amelyek alapján nehéz eldönteni, hogy egy videójátéknak vagy egy valóságtól teljesen elrugaszkodott jövőképnek vagyunk inkább a részesei. És tényleg azt látjuk, hogy észrevétlenül megyünk át abba az univerzumba, amit az író a rajfilm forgatókönyvében elképzel. Az olvasás során egyre inkább úgy érezzük, ez a szöveg már a Csillagvadász rajzfilmsorozat része, benne vagyunk a fiktív történetben, pontosabban annak felnőtt változatát látjuk. Mert a témaválasztás ellenére nem gyerekeknek szól ez a történet.
L. Takács Bálint Madách egyik klasszikus sorát vezeti végig tételmondatként: Küzdést kívánok, diszharmóniát. Ez a diszharmónia abszolút jellemzi a művet, a világvége előtt mindenkit kiszámíthatatlan viselkedés jellemez, Lucifer is sokféle alakban ölt formát és beszél, csótányként is feltűnik.
A galaktikus űrutazásban sok mindent bejár a képzelet:
„Az Író készen állt, hogy százezredik alkalommal is jól irányzott rúgással küldje a Rendezőt a világűrbe. Szerette látni rajta félelmet és a tehetetlenséget, ekkor érezte magát igazán istennek. De a százezredik alkalom eltért a megszokottól.”
Az űrutazás során a Vénusz felszínére is eljutunk, ahol „Szárnyas békák szálltak a zöld indák és páfrányok felett. Ősgyíkok olvadtak az aljnövényzetbe, a napfény alig bírt áttörni a lombkoronarendszeren.”
Lucifer a Vénuszon Jónással is találkozik, kibelezett robotmaradványokat látnak mindenhol; űrsiklók és a francia animációs filmet idéző szeleniták laknak a Holdon, életre kelt mutánsokkal találkozunk, megjelenik a csúcstechnológiával alkotott biorobot. A regény felvet olyan problémákat, amelyek mélyebb erkölcsi kérdésekhez vezetnek, de a mű elsődleges célja nem ez. Jóllehet feltesz olyan közvetett kérdéseket, minthogy mit jelent egy értékvesztett, állatias világban alkotni, amikor minden a feje tetejére áll, mert közeleg a világvége és mi megpróbálunk tűntetni ellene, ezek a cselekmény sűrű szövésében nem kapnak igazán nagy hangsúlyt. A felvillantott víziókról a világjárvány jut eszünkbe, minden apokaliptikus hangulatot áraszt. A kérdések erőteljes értékítéleteket villantanak fel, így filozófiai problémákkal is kapcsolatba hozhatóak. Kérdés például, hogy mit jelent anarchiában élni, másrészt pedig, hogyan lehet hasznosan tölteni az utolsó heteket. De sok irodalmi toposz juthat eszünkbe azok közül a művek közül is, amelyek azzal foglalkoznak, miként tudjuk megmenteni a bolygót saját magunktól.
„Minden cselekedetünk előre kikalkulált, minden döntésünk jelentéktelen. Minden ember annyit ér, amennyi érdeked fűződik hozzá. Mikor rádöbbensz a nagy titokra, kiábrándulsz. De aztán a lelkesedés, mint ár, elragad, ma egy tárgyért, holnap másért megint. Történik egy kis csoda, ami eltereli a figyelmet a teljes képről, így élünk tovább nyugodtan az illúzióban.”
Fontos idézet ez, a mű gondolatváza mégsem az ilyen eszmefuttatásokon alapul elsősorban. Inkább az amerikai próza hatásából sarjadó romlott világképről van itt szó, kábítószerekről, tivornyákról. A mű végén viszont az Író és a Rendező visszatért a paradicsomba, s miként Madách művében a nő adja meg a lét értelmét, L. Takács Bálint regénye is a Nő és a Férfi találkozásával ér véget.
Nyitottságot vár L. Takács Bálint műve az olvasótól, elsődleges célja szerint pedig szórakoztatva ad sokkoló élményt egy távoli jövőről.
L. Takács Bálint: Az író, aki alkotni akart (KMTG, 2023)
