Pál-Lukács Zsófia: Egyszerűen csak eltelik minden

2024. április 09., 09:29

Mindenkit megtalál egy olyan üzenet, ami neki szól.

Szeretnénk igénybe venni egy emlékfényképész szolgáltatásait, aki a múltunkból tud megörökíteni pillanatokat? Fehér Enikő Az analóg ember című művében kísérletezik ennek lehetőségével; fő kérdése, hogy mit akarnánk visszanézni az életünkből, ha bármit visszanézhetnénk. Az emlékek révén nemcsak múltunk van, de az identitásunk is erre épül, ezért lényegbevágó kérdés, hogy hol vannak emlékezetünk helyei.

Már ez alapján is látszik, miért bevállalós és vagány Fehér Enikő Az analóg ember című könyve, melynek Tar Sándor A mi utcánk című művéből kölcsönzött mottója az olvasás elején kissé megtévesztő hatással bír. Ez az indítás ugyanis azt sugallja, hogy a Tar Sándor prózájából ismert figurák élethelyzetei és életproblémái köszönnek vissza, így Az analóg ember központi kérdése is az lesz, hogy milyen élet várhat a kilátástalanságban élő és alkoholizmusban szenvedő embertársainkra. A könyv nemhogy a válaszlehetőségeinket, de az alapkérdéshez kapcsolódó toposzainkat is újszerű megközelítésben tárgyalja – de nem túltárgyalja. Fehér Enikő prózai világát legjobban ezzel az alaposságra épülő kísérletező kedvvel tudnám jellemezni.

A mű kulcsfigurája a fehér-fekete játékot kijátszva (lásd szerző-szereplő neve) Fekete Izsák. A szerző formabontó módon, kreatívan, egy életinterjúval indítja a művet, az első fejezetben egy részletes beszélgetés révén ismerjük meg a főszereplő élettörténetét. Érdekes a választott műfaj, hiszen ritkán találkozunk olyan prózai szöveggel, amelyben direkt módon szerepel egy interjú, ugyanakkor ma a nyilvánosság bármilyen formája figyelmet ébreszt, elég, ha a közösségi oldalak ilyen típusú hatására gondolunk.

Sok más szempontból is formabontó ez a könyv: többféle prózatechnikai megoldással találkozunk, a történetmesélés leveti magáról a didaktikus útvesztőket és kliséket. A narrátor jó megfigyelőkészségének köszönhető, hogy a műben nincs közhelyszerű témafelvetés és az eredeti megközelítéshez is egyedi, jól megformált írói hang társul, amely a több szálon futó, abszurdba, groteszkbe hajló történeteket elmeséli (például kísérletezik a gondolattal, milyen lehet felnevetni egy temetésen). A szokatlanság minden fejezetben jelen van, az elbeszélő legtöbbször valamilyen szürreális elképzeléssel közelít a világhoz. Így például, a szereplőnek tablettákat kell kapnia azért, hogy egyáltalán tudjon álmodni – és az álmok megnyugtatók, mert ekkor érzi igazán, hogy létezik.

Az analóg ember izgalmas ötleteket fogalmaz meg arra vonatkozóan, milyen módját választhatjuk a valóságban a menekülésnek, és hogy miért lehet jó nekünk, ha megkerüljük a valóságot.

Mindannyian egy sorsközösségben élünk, mert emberek vagyunk – ez lehetne a kötet egyik tételmondata, leginkább pedig az különböztet meg bennünket egymástól, hogy miként közelítünk a problémáinkhoz. A dilemmát a műben egy hétköznapi figura életvitele alapján hozza közel a szerző. Fekete Izsák, a mű főszereplője takarítóként dolgozik, titokzatos alak. Szűkös, ablak nélküli lakásban él, élethelyzetét több szempontból is úgy kell olvasnunk, mint metaforát. Szélsőséges anomália jellemzi, egyszerre takarít egy kuplerájban és egy rendházban, és sokat foglalkozik a kérdéssel, hogyan tudja saját magát megünnepelni, de egyébként is sok ötlete van az életre. Mivel vágyik a figyelemre, üzenetekkel teleírt képeslapokat dob tetszés szerint postaládákba, és egy emlékfényképész segítségével igyekszik visszamenni a múltba: mikor ittam a pohárból, én voltam anyám.

Fekete Izsák nemcsak a múlttal harcol, legalább ennyire foglalkoztatja a jövő, ezért jósnőhöz megy, aki egy életbölcsességgel nyugtatja meg: „rá kell hagyatkozni a világra és elhinni, hogy az nem ellene van”. Ebben a világban benne van Párizs, Görögország és Budapest is, ahonnan majd kiköltözik vidékre. Fehér Enikő a változatos helyszínekkel változatos témákat elemez. A kis faluban hangzik el Tar Sándor főművének címe: ez a mi utcánk, fiam, de a mottóban megidézett Tar próza fő karakterisztikumai és motívumai helyett itt teljesen új világlátással találkozunk (a harmadik novellában köszön vissza legjobban a Tar Sándor-i hang, a kapcsolódást a cím is kifejezi: Szesztilalom Magyarországon).

Az analóg ember című könyv új szempontokkal közelít a modern magyar irodalomban sokat taglalt témákhoz, Tar Sándor, Krasznahorkai László és más szerzők műveinek motívumrendszerét kiegészítve egy jól felépített, izgalmas, újdonságokkal teli megoldásokat tartalmazó kötettel lépett be a magyar irodalomba.

Miként az elbeszélő Fekete Izsák harmadik eljövetelét várja, hasonló kíváncsisággal várjuk mi is a folytatást.

 

Fehér Enikő: Az analóg ember (KMTG, 2023)