Az ezredfordulót megelőző, majd követő esztendőkben, hosszabb-rövidebb időszakok után, harminc év alatt látott napvilágot Stephen King monumentális, nyolc kötetből álló, Setét torony című fantasyregénye, az első King-mű, amelybe beletörött a bicskám, nekem fantasyszerzőként nem jött be King, azt hiszem, a harmadik kötet elejénél nem jutottam tovább. Aztán a Csipkerózsikákat még a megjelenése évében megvettem, de csak négy évvel később olvastam el. Nem motivált a könyv műfaja, sem az, hogy King az egyik fiával, Owen Kinggel közösen írta. Owentől ugyanis ezen a társszerzői munkán kívül egyebet még nem olvastam, így sejtésem sem lehetett arról, hogy a hétszáznál több oldalas szövegmonstrumból melyik rész, melyik motívum tulajdonítható az apának, és melyik a fiának. Ráadásul az sem hatott ösztönzőleg, hogy a mesés történetnek hetvennél több főbb szereplője van, közülük csak keveset lehet első említésre megjegyezni.
Végül talán csupán a regény túlírtságában csalódtam, egyes epizódjait rétestésztaként elnyújtották a szerzők, ennek ellenére megőrizték a mozgalmas tempót, és bőséggel ontották a véres horrorepizódokat, ami ellensúlyozta a fantasy andalító ballasztját, a mesés történet ugyanis nem szárnyal, csupán döcög, miközben igyekszik elhitetni a maga valóságontúliságát és a történések természetfelettiségét.
A szerzők két orbitális közhelyből kiindulva építik a történetüket. Az egyik, hogy az USA azon területén, ahová az eseményeket fókuszálták, minden férfinak több a fegyvere, mint az agytekervénye, a másik pedig, hogy a nők teljes életük során kiszolgáltatott áldozatok. E két eredő mentén igyekeznek bemutatni, milyen is lenne a világ, ha csupán nők vagy csupán férfiak népesítenék be.
Valami ismeretlen, misztikus oknál fogva a nők, ha egyszer elnyomja őket az álom, bebábozódnak, és többé nem ébrednek fel. Ha megpróbálják őket ébreszteni, vagy megszabadítani a rájuk fonódott gubótól, öntudatlan vérengzésbe fognak. A legkitartóbbaknak sem sikerül öt napnál és éjszakánál tovább ébren maradniuk, azt is csak valami serkentőszer segítségével. A férfiaknak egy kis idő is elegendő, hogy felmérjék sorsuk alakulását, elkoszolódik az öltözékük, kifogynak a tartalékaikból, fölisszák a fellehető alkoholt, a távolabbra gondolók felismerik, hogy velük megpecsételődött az emberiség sorsa, hiszen képtelenek reprodukálódni. Ha éppenséggel fordítva történik, és a férfiak lesznek álomkórosak, a nők fönntarthatnák a társadalmat, hiszen van köztük számos tudós, és a világ összes spermabankja rendelkezésükre áll, amíg el nem jutnak az önreprodukció beindulásáig. Elvileg megmenthető lenne az emberiség, hacsak idő előtt véglegesen ki nem irtja önmagát.
Híre megy ugyanis, hogy börtönben őriznek egy nőt, aki akár előidézője lehetett a nők Csipkerózsikává alakulásának, aki talán képes lehet a folyamat visszafordítására, annyi viszont biztosnak tűnik a kórház teljes hírzárlata ellenére, hogy a nő különleges lény, aki képes új életerőt lehelni más hölgyekbe, akiket segítségül hív a céljai eléréséhez, például saját testi épségének megőrzéséhez. Amire hamarosan szüksége is lesz, mert a börtönön kívül rekedt férfiak agytekervényeik helyett inkább a fegyvereikre hallgatnak, egyik csoportjuk azért akarja kiszabadítani a természetfeletti képességű nőt, hogy élete árán megszabadítsa a női nemet a Z átok alól, a másik csoport pedig éppen a militánsok kezére kerülésétől igyekszik megóvni a különleges nőt, innentől ömlik a vér, záporoznak a golyók, a páncéltörő gránátok, roppannak a bordák a lánctalpak alatt.
Hálás regénytéma a zárt közösség, kezdve a börtöntől a kis lélekszámú településig, de mindenekelőtt a családig visszabontva, ahol King megnyergelheti vesszőparipáját, a fiatalok és idősek közti empátiát, a famíliát összetartó érzelmi köteléket, amibe látensen belevegyül a féltékenység, a birtoklási vágy, a bimbózó és megnyugvó érzelmek, a szeretetté nemesülő lelki kötelékek. King szerint annak ellenére jó családban élni, hogy egyes férfiak és nők éppen a familiáris viszonyok miatt pusztítják el társukat, imádják gyereküket, rajonganak az életért, a regénybeli gyepmester nem veri agyon az elkóborolt ebeket és macskákat, hanem még a településen kóborló mosómedvéket is begyűjti, elhelyezi és táplálja, törődésigénye humán vonalon is működik, amíg fel nem borul a világa, és érvényét nem veszíti mindaz, amit a civilizációs értékekről és szociális kapcsolatokról tudni vélt. A településen gyakorlatilag mindenki mindenkit ismert, éppen az ismeretség fordult együttérzésbe, majd gyűlölködésbe, hol mikor mibe, amiről a szerzőpáros a mintegy hetven főbb szereplő családján keresztül nyújt betekintést. Ha minden famíliára tíz könyvoldalt szántak volna, kifutnak a regény keretéből, de hol van akkor még a fantasyben fontos szerepet betöltő beszélő róka, a doromboló tigris (a nagymacskák képtelenek dorombolni, míg a rókák is csak a mesékben beszélnek) meg a vörös kígyó, amelynek annyi a dramaturgiai funkciója, hogy olykor megjelenik… Meg a zöld fanszőrzetű, bármikor elalvó és bármikor felébredő hölgy is többet érdemelne, hiszen ő a patkányok úrnője, vagy valami ilyesmi.
A regény szórakoztató, de nem remekmű. Tovább is várakoztathattam volna a polcon.
Stephen King – Owen King: Csipkerózsikák. Fordította Dranka Anita. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2018
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.