Fekete J. József: Minden a családban marad

2022. november 17., 11:03

Úgy tűnik, hogy egy hatásos pszichothrillerhez elengedhetetlen egy holttest, amely eleve bűncselekményre utal. Heidi Perks regénye ugyan nem azon könyvek sorába tartozik, amelyek a frászt hozzák az olvasóra, mégis izgalomban tart. Nem tocsog a vértől, nincsenek benne káromkodások, szexjelenetek, semmi rémületet keltő klisé, közhelyes fordulat, amit általában a fásult olvasó felrázása érdekében vetnek be az írók. Ám egy történet nem önmagától válik pszichothrillerré, hanem a megírása módjától. Heidi Perks elbeszélése elejétől a végéig fenntartja az olvasó figyelmét, olykor megborzongatja, majd ideiglenesen elandalítja, a történet feszes ívében a holttest csupán egy olyan origó, amelyet, lám, bátran körbe lehet járni.

Az írónő könyvére azért esett a választásom, mert a címéből hiányoltam egy vesszőt. Én így írtam volna: Aki keres, az talál. (A könyvkínálatban már vesszővel szerepel a cím.) A hiányzó vesszőt persze nem találtam, de a könyv angol címe pontosabb: Come Back For Me, amit a fordítási lehetőségek közül a regény elolvasása után így értelmezek: Önmagamért tértem vissza. Nem tagadom, a könyv borítója is fölkeltette a kíváncsiságomat (Faniszló Ádám munkája), mert egyszerre közvetítette felém a gyermeki világot és egy bűntény elkövetésének helyszínét. Harmadsorban meg, a rengeteg amerikai krimit, horrort követően kíváncsi voltam, hogyan írnak ma bűnügyi regényt Angliában. Hasonlóan, mint a tengerentúli kollégáik, de sokkal finomabban, belső érzékenységgel, elhagyva a durva nagypofájúságot, a rohanást, a rémségek gátlástalan megjelenítését. Ezekhez képest Heidi Perks könyve higgadt hölgyregény.

Heidi Perks fiatal, kétgyerekes családanya, rövid marketinges karrierje után bizseregni kezdett írói vénája, szövegeit közölni kezdték, majd elvégzett egy regényírói tanfolyamot, Londonból hazaköltözött Dél-Angliába, ahol belevetette magát a szépirodalom mély vizébe. Sorra írja regényeit, a mostaninak a magyar fordítása már az eredeti megjelenését követő évben az olvasók elé került.

Ez a regénye talán még az íróiskolában tanultakat idézi: drámai kezdés, fenyegetően, szinte horrorisztikusan háborgó tenger egy aprócska sziget körül, amelyet az éj leple alatt az apa erőltetése nyomán elhagyni készül egy öttagú család, a szülők, két lány és egy fiú. Az apát kivéve a többiek vonakodnak viharban tengerre szállni. A regény végén kiderül, hogy éppen az apa kívánt legkevésbé elmenekülni a mindössze 102 lakosú szigetről.

Huszonöt évre rá, hogy elhagyták a szigetet, emberi maradványokat találnak hajdani házuk udvarának közelében. A hír hallatán Stella, az elbeszélő visszatér a szigetre, mert sejti, valami történhetett, amihez családjának is köze lehetett, és ezért kellett az éj leple alatt meglépniük onnét. A helyiek nem fogadják szívélyesen, sőt fenyegető üzeneteket kap, hogy ne szaglásszon, mert olyasmire bukkanhat, ami nem lesz ínyére. Stellát viszont nem lehet elriasztani, hiszen nem az eltemetett holttest szenzációja csábította gyermekkora színhelyére, hanem valami erős belső késztetés, hogy föltárja, mi is történt a családjával negyed évszázaddal korábban.

Az elbeszélő családi tanácsadó pszichológusként dolgozik, fiútestvére elhagyta a famíliát, nővére elkeseredett, alkoholproblémákkal küzd. Édesanyjuk autóbalesetben veszítette életét, apjuk újranősült, és időskori demenciában szenved. Stella határozott érzelmekkel kötődik családjához, különösen nővéréhez.

Ha elfogadjuk, hogy léteznek nőregények és férfiregények, akkor az előzőekre bizonyára az érzelemgazdagság a leginkább jellemző. Heidi Perks könyvére mindenképpen.

Az elbeszélés egyik síkja 1993 őszén játszódik, az eseményeket objektív látószögből jeleníti meg, teret nyitva a napjainkban játszódó rekonstrukciónak, amelynek során Stella sorra nyitja ki az elfeledett titkokat rejtő fiókokat. A szigeten pedig mintha mindenki titkokat rejtegetne, ezért barátságtalanok, elutasítóak, ellenségesek a családja és a saját múltjának mozaikját kirakó pszichológusnővel szemben. S valóban, ahogy előkerült a huszonöt éve eltemetett holttest, úgy kerülnek napvilágra a zárt közösség féltve őrzött titkai, amelyeket mindenki szeretne elfelejteni.

A múlt dolgait nem a rendőrség, hanem a családi tanácsadó pszichológusnő tárja föl, miként azt is, hogy az eseményekhez mennyi köze volt a szétcsúszott családjának, illetve baráti körüknek. Bár Stella szembesül a tényekkel, az igazsággal, ami után megszállottan kutakodott, végül mégis az érzelmeire hallgat, nem pedig a tényekre. Végtére is minden a családban marad.

 

Heidi Perks: Aki keres, az talál. Fordította: Bozai Ágota. Álomgyár Kiadó, Budapest, 2020

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2022. októberi számában)