Van egy magyar író, Száraz Miklós György, többek között Az Ezüst Macska, a Lovak a ködben, az Apám darabokban című kitűnő prózai művek szerzője, akit én csak „mai kódexírónak” nevezek. Természetesen nem kódexet másol, hanem albumokat, művelődéstörténeti képeskönyveket ír és állít össze: Írd fel házad kapujára…, Cigányok, Fájó Trianon, Erdély csodái, Várak, Székelyek, Csodás Magyarország. Tavaly jelent meg a Scolar Kiadó gondozásában a Duna. Mítoszok Dunája – A Duna mítosza – A vízen föl és alá című könyve. Huszonhat esszé negyvenhárom csodálatos fotóval.
Mind a Dunáról szól. De tudjuk-e, hogy mi a Duna, azonkívül, hogy Európa második leghosszabb folyója? Természetesen mindenkinek más a Duna-képe. Más Száraz Miklós Györgynek, aki Budapesten a Vízivárosban lakik, és más nekem, aki tiszai gyerek vagyok, de Budapesten, nem messze a Dunától élek. Nekem és nagyon sok volt, van, lesz embernek gyógyszer a Duna. Ha valami bajom van, felülök a trolira, és öt megálló múlva leszállok, a rakpart kőpárkányának támaszkodva nézem a végtelen vizet, vagy éppen egy padra leülve olvasom és élem a Duna mítoszát. Nem tudom megunni.
És más volt Augustus császárnak is a Duna, aki Pannónia földjére vezette a seregeit, Pannónia helytartója, Cassius Dio szerint az itt lakók foglyaik lefűrészelt koponyájából vért isznak, és télen baltával vágják a bort. Más volt Ovidiusnak az Al-Duna környéki Tomiban, más Senecának. Más Tacitusnak, más Goethének, más Beethovennek, más Balassi Bálintnak a visegrádi vár alatt haldokolva, és más Johann Straussnak, aki Bécsben kékké varázsolta a Dunát.
A Dunát nem lehet kisajátítani. A Duna nemcsak a Jónak tetszik, hanem a Gonosznak is. József Attila, Kosztolányi, Illyés Gyula gyönyörű sorai mellé be meri tenni a szerző a Főgonosz, Hitler szavait is. „Adolf Hitler nem úszott át folyókat, azt sem tudom, tudott-e úszni, de tábornokainak lelkesen magasztalta Duna-parti fővárosunkat, ahol egyébként soha nem járt. A magyarok Budapest esetében három dologra ügyeltek: hogy hűek maradjanak a folyóhoz, hogy a legszebb épületeket a környező dombokra építsék, és hogy gyönyörű hidakat emeljenek. A körútjaik nagyon szépek. Nagyszerű város ez a Budapest! Szebbet, tudomásom szerint, nem lehet elképzelni. Az egész Német Birodalomban nincsen párja. A Parlament, a Vár, a Duna, a hidak: ha mindez este ki van világítva, micsoda pompás benyomást kelt. (…) Az új Berlinnek így kell majd kinéznie.”
Adolf Hitler Dunája szerencsére nem a mi Dunánk. A mi Dunánkban ott vannak a Budapesten a rakpartról a vízbe lőtt emberek, megannyi sorstragédia is. Ott van az 1837-es nagy árvíz. Ott vannak a felrobbantott hidak. Ott van Pest és Buda közt a tág Duna a híd töredékeivel, gerendákkal, hajókkal, süllyedő szekerekkel, a habokkal küzdő s merülő emberekkel.
Száraz Miklós György könyve nem útikönyv, de nem is művelődéstörténeti divatbemutató. Történetileg Augustus császártól akár Esterházy Péterig, földrajzilag a donaueschingeni forrástól a Duna-deltáig, a Fekete-tengerig terjed. A születéstől az elmúlásig. Olyan, mintha a szerző a Dunával együtt élne, mintha ő maga lenne a Duna. A huszonhat esszét nem fontos folyamatában olvasni, kipróbáltam, hogy felnyitom véletlenszerűen, akkor is élvezettel olvasható. Mindegyik írás szerkezete ugyanolyan: állítások és sejtések precízen megszerkesztett káosszal, a káoszt jó értelemben rendnek véve. Egyetlen kérdés azonban végigkíséri az olvasót, a Duna-táj, Duna-vidék központ-e vagy periféria? A válasz ránk van bízva.
Álljon itt néhány esszécím: Danuvio Sacrum. Túl az Óperencián. Fővárosok Dunája. A sztyeppe Dunája. Szulejmán, Bismarck, Hadrianus. Álmok és romok Dunája. Duna-sztráda. Költők Dunája I–II. A folyó és a tenger násza. A pusztító Duna.
Újra és újra felmerül a kérdés: valójában mi is a Duna? Száraz Miklós György a szokásos kételyeit, kibúvóit meghagyva az alábbi választ adja, vagyis konkrétan nem egy választ ad, hanem megint az olvasóra bízza a lehetséges választ, válaszokat:
„Sokan feltették már a kérdést: valójában mi is a Duna? A válaszokból az derül ki, hogy nem egynemű, hanem sokszínű, sokarcú, már-már megfoghatatlan valami.
Először is isten. Robusztus férfi, jobbjában Poszeidón háromágú szigonyával.
Ugyanakkor szépséges ifjú hölgy is. Nem ledér, de könnyű táncba vinni.
A Duna diszkrét, agg delnő.
Máskor játékosan locspocsoló gyermek.
Megfontolt, bölcs úr.
A Duna, mint bármely más isten, képes alakot váltani.
A Dunának van saját története, de történelme is. Maga az elcsorgó idő. Egyszerre múlt, jelen és jövendő. Örök óra.”
És időtlen időkig lehetne idézni, hogy Száraz Miklós Györgynek mi a Duna.
„A Duna metafora is. Két pont között a legrövidebb görbe. A Duna tükör. Görbe tükör. A Duna köldökzsinór.”
„A Duna – mint minden folyó – él. Születik és meghal. Befutja pályáját és elvérzik. Szép, ódon kép: A vérző Duna. A Duna folyton-folyvást meghal. Beletorkoll a tengerbe. Belehal. A tenger magába fogadja. Felolvad benne. Megadja magát, elenyészik. Eggyé válik a tengerrel. Micsoda találkozás! Micsoda szerelem! Micsoda egyesülés! A Duna meghágja a tengert. Behatol. Beléömlik. Beléfoly. A Duna egy végtelen nagy, örökkévaló beléfolyás.”
A Duna országút, mely népeket kötött össze vagy választott el. Rómaiak, longobárdok, gepidák, avarok, hunok, szlávok, germánok, magyarok, szerbek, bolgárok, románok, szlovákok, megannyi nép, akik ezen az országúton haladtak. A Duna hatalmas vízi út, mellette forgalmas kereskedelmi és hadi utak. Ma már egyenesen sztráda.
Ez az album, bocsánat, „művelődéstörténeti kézikönyv” szeretettel lett megszülve. Igen, megszülve, mert Száraz Miklós György szüleménye. Végignéztem a képeket, a feliratok nélkül, fojtott erotika. Elolvastam folyamatában. Lehet, hogy a szerző nem is a szülő, hanem a gyermek. Olyan, mint a Duna: androgün. Mintha a szülő a gyerekének vagy a gyerek a szülőnek szeretné megmutatni a tudását. Száraz Miklós György a jelenlegi magyar irodalom egyik legműveltebb és legmerészebb, legbátrabb alakja. Csuklóból dobálózik a tudásával. Így történhet meg, hogy a Csárdáskirálynő felbukkan Puerto Ricóban, ahol egy utcazenész német gyártmányú Olympia szájharmonikán játssza. Ezt például tudom, hogy megtörtént, ugyanis a könyv írása alatt látogatta meg Puerto Ricóban idős barátját, Ferdinandy György magyar írót. De merészségre vall az is, hogy Augustus császár után néhány oldallal már megjelenik Brigitte Bardot, Madonna, a CocaCola, a Harley Davidson, a Kennedyek és a Real Madrid. Természetesen nincs semmi közük a Dunához, viszont mindannyiuknak van mítosza.
Előbb-utóbb Száraz Miklós Györgynek is lesz.
Száraz Miklós György: Duna. Mítoszok Dunája – A Duna mítosza. Scolar Kiadó, 2022
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. júliusi számában)
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.