Négy sorkatona szemszögéből, élethelyzetéből, állapotrajzából tárulnak elénk a katonaéletet bemutató eseménysorok. Négy különböző mentalitású és nemzetiségű kiskatona, a szerb Jovan, a román Mircea, a magyar Samu és a szász Hansi kiszolgáltatott élethelyzete és a romániai rendszerváltó események határozzák meg (katona) sorsukat. A kelet-európai forradalmak közül a romániai volt a legvérengzőbb a temesvári utcai harcokkal, Tőkés László politikai szerepvállalásával, s a romániai diktatúra szilárdságát és kiterjedt besúgórendszerét jelképező titkosrendőrségével. Persze nem ezek kerülnek a narráció homlokterébe. A kisregénybeli kiskatonák kiszolgáltatott életébe a szolgálatra jelentkezéstől, az első laktanyai napoktól csöppen az olvasó: a szerb Jovan a főiskolai tanulmányainak köszönhetően az ő katonasorsát és tragikumát nem ismerve „szerencsés fickó... hiszen csak kilenc hónapot kell majd itt töltenie”.
A szász Hansi eleinte bohóckodásnak vélte az egészet, hiszen már gyermekkorában megszokottá vált számára a sok ünnepélyes fogadalomtétel, a pátoszos „Román Szocialista Köztársaság felvirágoztatásáért!“ tett pioníreskük. Nemzetiségéből adódóan számára lesz a kisregény végén a legmegvalósíthatóbb az otthon elhagyása, a Németországba utazás terve. Az 1990. január 1-jéhez kötödő egyetlen fejezet éppen az otthonról való elutazás, külföldre vágyódás narratívájában testesül meg. Az ő figurájában látjuk a katonaságot cirkusznak tekintő, könnyed életszemlélettel bíró kiskatonát. Neki senkivel sem volt baja, tudott alkalmazkodni, ha kellett „németesen” parancsot teljesíteni. Számára az egész cirkuszt és értelmetlen kiszolgáltatottságot szerelméhez, Trudihoz fűződő kapcsolata és viszonya fogja feledtetni. Az ő vagánysága, komikussága a svejki életszemlélethez áll a legközelebb. Ő az, aki jó kedélyével, optimizmusával és humorával tűnik ki leginkább. Bemagolta a kiképzési alapszabályzatot, úgy bújt el a gyakorlótéren, hogy senki sem lelte, mivel elaludt a rejtekhelyén. Hiába üvöltött rá a a felettese, hogy mit képzel és miért késte le a délutáni szemlét, flegmán azzal érvel, hogy csak végrehajtott egy parancsot. Ez a hašeki derű és irónia gyakran hangot kap a szövegben, de nem annyira, hogy ez a hangvétel venné át a szerepet.
Ahogy kronologikus sorrendben haladunk szeptember 29-től előre, váltakozva találkozunk a szereplőkkel. Az eseménysort többször megszakítják a politikai propagandaszövegek, a román kommunista diktatúrára jellemző hamisan magasztos és fellengzős szólamok Ceaucescuról és legfőképpen tőle. Ismerős szólamok ezek a rendszerváltás előtti kelet-európai blokkból. Jovan éppúgy kiszolgáltatott, mint a többi három narrátor. Az ő szerepéhez jutnak a legvérengzőbb eseménysorok: maga a fegyverhasználat látens erotikája. Az ő narratívájában találjuk magunkat szemben éppen a fegyverhasználatot kiváltó halálközeli állapottal, a címadó sortűzzel, a szerző élettapasztalatával. Egy későbbi bejegyzésben éppen a szerb kiskatona narratívája vezet a tragédiához, mintha már a fegyverekkel való bánásmódja ezt sugallná.
A román Mircea filmkedvelő hírében állt, sorkatonai bevonulása előtt bejáratos volt egy társaságba, mely kibérelt egy videómagnót és hozzá színes tévét. Ne feledjük, mindez a legkeményebb diktatórikus Romániában, ahol akit a filmnézésen a rendőrök rajtakaptak, megbüntették. Az ő katonai szolgálatára a filmbéli háborús jelenetek jellemzők. A december 31-i bejegyzésben szüntelenül az ágyán térdepelt, nem evett, nem beszélt, csak rajzolt. Az ő katonasorsa is megpecsételődik: készíteni kell számára a leszerelési eljárást. A kérdés nyitva marad: vajon ő is a katonaság kiszolgáltatottjaként áldozattá válik-e?
Samu, a magyar nemzetiségű kiskatona narratívája vidám, humoros, már-már szarkasztikus hangvételbe csap át. Az olvasó megismerheti a patkányhoki szabályait. A helyszín az étkezde, a patkányokat a folyosó végi radiátorok alól gyűjtötték be. Egyszerre csak egy patkányt engedtek ki, s a rágcsálót a seprűnek kizárólag a cirokrészével ütögették, miközben szórakozásként belehallgattak a pártkongresszus jelmondatszerű szólamaiba samui kiegészítéssel: Éljen a Román Kommunista Párt Kongresszusa! Éljenek a patkányok!
A kisregényben központi szerep jut az 1989. december 25-i fejezetnek. Ebben mind a négy szereplő nyomon követi és értékeli a tévékészülék előtt egyenes adásban a román diktátor és felesége sortűz általi kivégzését. Éppen a román Mircea narratívájában kérdőjeleződik meg a kivégzett személyek valódisága.
A négy narratíva által betekintést nyerünk a romániai forradalom idejéből a kaszárnyákban, kantinokban, gyakorlótereken, romániai utcaharcokban játszódó eseményekbe. Erénye a könyvnek, hogy dokumentarista módon, mintegy betétként közli az romániai forradalmi események krónikáját. Innen, az egykori csehszlovákiai gyengéd forradalmi események prizmáján keresztül nézve ez a kisregény adalékul szolgálhat a kelet-európai forradalmak kutatóinak és krónikásainak, bár a mű a dokumentarista jellegén és ismérvein túl szépirodalmi értékekkel is bír.
Király Farkas: Sortűz, Magyar Napló, Budapest, 2022
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. júliusi számában)
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.