Csáky Pál új kötetében, a Büszkeség és harag címűben nem kisebb feladatra vállalkozott, mint megírni a bársonyos forradalom és az azt követő harminc év történetét. (Ikerkönyve, A penge élén a korszak fontos dokumentumait közli, s áprilisban jelenik majd meg.) A szlovákiai magyar politika titkai – áll a Pro Futuro Hungarica gondozásában minap kiadott könyv borítóján sajátos alcímként, s akiknek van bátorságuk ezt a három hosszabb beszélgetésből álló könyvet elolvasniuk, igazán nagy fába vágják a fejszéjüket. Csáky ugyanis nem mismásol, nem ken el dolgokat, József Attilával szólva megkísérli az igazat, a maga igazát mondani, s nem csak a valódit.
Amikor 2007-ben pártelnök lett, három töltényt is kapott nyílt fenyegetésként. Csáky könyve megkerülhetetlen olvasmány azok számára, akik a korral foglalkoznak, de azoknak is, akik „csak” meg akarják érteni az elmúlt három évtized egyre szürrealisztikusabb történéseit, vagyis azt, hogyan jutottunk el az oly sokak számára lélekemelő bársonyostól a teljes letargiáig. Ezt a harminc évet akár két számmal is össze lehetne foglalni. A hivatalos népszámlálás szerint 1991-ben Szlovákiában 567 ezer magyar élt, a 2021-es adatokat még nem összegezték, de a felvidéki magyarság elégedett lehet, ha a létszámunk megüti a 400 ezret. Ami ennél is rosszabb, az önbecsülésünk és intézményrendszerünk romokban. Most akkor sikertörténet volt számunkra 1989 s az azt követő 30 esztendő?
A kóvári/ipolysági/lévai Csáky Pál sok szlovák és szlovákiai magyar polgártársával együtt nagy tervekkel és reményekkel telve várta az 1989-es bársonyos forradalmat, sokunkkal együtt hitt egy szebb és egy jobb világban. Nem rajta múlt, hogy ennek a jobb világnak az ígérete gyorsan dugába dőlt. Mi ugyanis elsősorban nem csehek/szlovákok voltunk, hanem kisebbségi magyarok, s régi egyetemes tapasztalat, hogy bármilyen bizarrnak tűnik is, egy kisebbségnek mindig jobb dolga van egy diktatúrában, hisz akkor működik a közösségi összefogás, ami egy demokráciában gyorsan atomjaira hullik. Nos, ez történt a Felvidéken is. Csáky nem véletlenül idézi vissza a beszélgetés első fejezetében az 1968-as demokratizálódási folyamatot, amikor a prágai tavasz első áldozatai szintén a kisebbségek voltak. Ugyanez a nacionalista hőzöngés ismétlődött meg 1990 elején (majd jó párszor az azt követő években) is. A szerző részletesen ismerteti az 1989–2020 közötti szlovákiai (magyar) történéseket, hisz azon kevesek közé tartozik ezen a vonalon, akik percnyi pontossággal ott voltak a történések sűrűjében. Pártfunkcionáriusként, parlamenti képviselőként, miniszterelnök-helyettesként, pártelnökként, majd európai parlamenti képviselőként. Csáky merész részletességgel adagolja a történéseket, szinte testközelbe hozva az elmúlt 30 év közszereplőit, a tűzvonalban szereplő politikusokat, azokat a háttérembereket, akik sokszor ténylegesen irányították a történéseket. Ami az eredményeket illeti, az 1989-es történések békés lebonyolítása mellett az EU-ba való belépés sikeres levezénylését tartja, valamint nagyon fontos személyes sikerének tekinti a Selye Egyetem létrehozását is. Ahogy haladunk előre a könyv olvasásában, úgy megy át oral historyból és politikatörténetből politikai krimibe. A 2007-es MKP-s elnökválasztás, Bugár Béla bukása, a MostHíd létrehozása, a gengszterizálódó szlovák politika aljasabbnál aljasabb húzásai, amelyek végül a Kuciak-gyilkossághoz vezettek, kizárólag erős idegzetű olvasóknak ajánlott.
„Ez a világ azért maradt fenn eddig, s marad fenn még egy darabig, mert az igazság előbb vagy utóbb, de inkább utóbb, mindig kiderül” – írja valahol Békés József. Csáky Pál könyve nagyvonalú hozzájárulás ahhoz, hogy az igazság(unk) végre kiderüljön.
Csáky Pál: Büszkeség és harag, Pro Futuro Hungarica, 2021
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. januári számában)
Szekeres Attila felhívására 37 publicista írta meg gondolatait a családjában megmaradt tárgyi emlékek (többnyire fényképek) kapcsán a Kárpát-medencei magyarság szétszabdalásáról. A kötetben maga a történelem társul a ránk szakadt két világháború nemzethengerlő tankhadaihoz meg a békés élet mindennapi kenyérhiányának könnyesen, könnyen múló életdarabkáihoz.
„Szinte minden csak gesztus volt”, ez a mondat jól kapcsolódik Nagy Koppány Zsolt Lórúgás gyomorszájra című kötetének értelmezői tapasztalatához, ugyanakkor ez az emlékezetes mondat, amelyet a szerző egy interjúban fogalmazott meg, ebben a szövegkörnyezetben is jól érvényesül.
A 86. életévét taposó Gazda József 2021 végén két kötettel is jelentkezett. Az egyik, a Miért is éltem? – A kor karmai között önéletrajz és korrajz egyben, visszatekintés az általa megélt időszakra, míg A XX. század, ahogy megéltük című, a Székely Könyvtár-sorozat 98. kiadványaként megjelent könyve mások visszaemlékezéseit tartalmazza az 1900-as évek kezdetének békeidejétől egészen 1990 fekete márciusáig.
Az év végi megjelenések között üdítő színfolt Molnár Vilmos Kőrösi Csomá-s műve, mely joggal nevezhető az év legszebb könyvének mind küllemében, mind tartalmában. Nem csoda, hisz a csíkszeredai író oda furakodott be, ahol a tudomány már nem tudja utolérni Kőrösi Csoma Sándort: a legendák, a mágikus realizmus és a mesék csodálatos világába.
A közelmúltban látott napvilágot Lackfi János kreatívírás-könyve, a Hogyan írjunk verset?, ami a szerzőtől már megszokott, hozzáértő, okos és humoros stílusban született, és ugyanezeket a stílusjegyeket viselik magukon P. Szathmáry István illusztrációi is. Lackfi János amellett, hogy az egyik legjobb költőnk és versértőnk, hosszú évek óta írásoktatással is foglalkozik. A témához tehát nemcsak tanárként, hanem gyakorló íróművészként is hozzá tud szólni. A könyvét az internetes oldalakról ismert „gyakran ismételt kérdésekkel” kezdi: „Mit tud ez a könyv?” A válasz pedig így hangzik: „Remélem, sokat.
A mese ezernyi lehetőséget kínál arra, hogy történeteken keresztül mutassuk meg a világot, az érzelmeket, teremtsünk és újraépítsünk hagyományokat – mondják a mesepedagógusok. Csak akkor és úgy lehet szívtől szívig érni, lélektől lélekig történetet mondani, ha olyan történetet választunk, amely a gyermek aktuális igényeire válaszként rímel.
A kötet információs oldalán, ez az elejétől kezdve a 4., számozatlan oldal, a következő mondatot olvashatjuk: „A kötet helyesírása számtalan helyen eltér az akadémiai helyesírástól.” Ez, mondjuk, eléggé megengedő kijelentés, hiszen a szövegfolyam az akadémiai helyesírásból mindössze a központozást és olykor a nagy kezdőbetűket tartotta meg.
Lőrincz P. Gabriella legújabb munkája ugyanis már kiforrott szerzőről árulkodik. A könyv vegyes műfajú – versek és prózák egyaránt találhatók benne. Az igazi átütő erő azonban ezúttal a novellákban rejlik. Ezekben a hétköznapi lét drámai pillanatait ragadja meg a szerző. S hogy az érzelmi hatás még ütősebb legyen, a történetekbe mesélőként avatja be az olvasót. A személyesség ilyenforma erősítése lélektanilag rendkívüli hatást gyakorol a külső szemlélőre.
Hézagpótló kiadvánnyal jelentkezett a Magyar Napló Kiadó, amikor közkézre bocsátotta Az idő csapdája című, több mint háromszáz oldalnyi gyűjteményes Oláh János-kötetet. A könyvben, ahogyan az alcímben megjelölt műfaji relációk is jelzik, esszék, tárcák, vezércikkek kerültek egy helyre.