Miután a cseh és a lengyel olvasók is anyanyelvükön élvezhették a borzongást, és a Peter Bebjak készítette filmadaptáció a Netflixen is elérhető lett, végre megjelent Jozef Karika Trhlina (Hasadék) című, 2016- os regényének magyar fordítása is. A hasadék 2021-ben, az Animus Kiadó gondozásában látott napvilágot.
Felmerülhet a kérdés, milyen ez a regény, ha fordításként vizsgáljuk. Amellett, hogy hűen követi az eredeti szlovák változat szövegét, a fordító, Böszörményi Péter figyelt arra is, hogy a mű narrátorára jellemző vagánykodó megszólalási mód is visszaköszönjön. A kötet tartalmazza a benne megjelenő földrajzi nevek listáját magyarul és szlovákul egyaránt. Érdekesség, hogy a lábjegyzetekben a szerző megjegyzései mellett helyet kapnak a fordítóéi is. Néhány esetben kiegészíti a szerző által szolgáltatott adatokat is. Például: amit Jozef Karika különös totemként ír le, arról a fordító elárulja, hogy egy neves magyar népdalgyűjtő (Szíjjártó Jenő) emlékére állított kopjafa.
A hasadék lapjain a szerző játékba hozza önmaga irodalmi változatát. A könyvbéli Jozef Karikát felkeresi egy Igor nevű alak, aki hihetetlen történetével felkelti a művész érdeklődését. A fi atalember meséjének magját a Nyitra közelében fekvő Tribecs hegységben történt eltűnések alkotják. Igor a mondandóját iratokkal, kutatási anyagokkal, interneten talált cikkekkel támasztja alá. Karika eldönti, hogy leírja és regénnyé gyúrja a fiatalember élményeit. A szöveget kiegészítik az író jegyzetei, és külön szövegrészekben foglalja össze a könyvbéli Karika benyomásait és véleményét a hallottakról. A regény végig bizonytalanságban tartja az olvasóit. Nem teszi egyértelművé, mivel állunk szemben: természetfeletti jelenség, gonosz vicc vagy képzelgés áll a rejtélyek hátterében?
A narrátor sem segít a dolog eldöntésében. Igor történetének lejegyzője hangfelvételeket készített. A szóbeli elbeszélés nyelvi és szövegszervezési nyomai (költői kérdések, amerikanizmusok, vulgarizmusok, későbbi események előrevetítései) gazdagon szerepelnek a szövegben. Sőt, olykor még a mesélés közben használt gesztusai is megjelennek benne: „Game over, tesó, ennyike volt (csettint)”. A mesélés hosszú időn keresztül, több hullámban zajlik. Megfigyelhető ezalatt a főhős átalakulása. Szkeptikus gúnyolódása lassan szorongássá, majd valódi rettegéssé válik. Gyakran megjelenik nála az önostorozás. Utólag bánja, hogy engedett a kíváncsiságának és figyelmen kívül hagyta rossz megérzéseit. Bár a narrátor belső világát, a pénzhiány és a sikertelen munkakeresés miatti frusztrációját, valamint függőségeit ismerjük meg a legárnyaltabban, a mellékszereplők sem csupán üres vázak. A hasadék nagy erőssége, hogy kevés karaktert szerepeltet, de azok az elbeszélő szemén át nézve ügyesen hozzájárulnak az izgalmak növeléséhez. Akad kedves barátnő (Mia), akiért a főhőssel együtt aggódhatunk, józan észt és racionális érveket képviselő fizikatanár (Dávid) és ezoterikus tanokra nyitott, összeesküvés-elméletek tekintetében hiszékeny magányos farkas is (Andrej). Nézeteik ütköztetése csak fokozza a bizonytalanságot a befogadóban.
A jó társaság mellett félelmetes helyszínekből sincsen hiány. Titokzatos dokumentumokat és hangfelvételeket rejtő romos elmegyógyintézet, különös kegyhelyek a hegyoldalban, elhagyott települések az erdő rejtekében, ijesztő zajokkal és nyomasztóan csendes zónákkal („élő csend, szeme van…”) teli hófödte rengeteg. A regényben olyan művekre találunk utalásokat, melyek inspirálták a megírását. A fi lmes ihletforrások közt a horrorok mellett (pl: Sziklák szeme, Blair Witch Projekt, Halálos kitérő) fantasy alkotásokat is találunk (pl: A Trónok Harca, Így neveld a sárkányodat). A Zrní együttes Lidérc (Hýkal) című zeneszáma is említésre kerül, mely tökéletesen illik a regény hangulatához, sőt olvasás közben hallgatva fokozhatja is a nyomasztó hatást.
A regény ideális olvasmány a hideglelős izgalmak kedvelőinek. Érdekesség, hogy A hasadék kapcsolódik egyéb Karika-regényekhez is. Csak remélhetjük, hogy mihamarabb megjelenésre kerülnek magyarul az író további rémregényei is, hogy megismerhessük a munkásságában kibontakozó rémuniverzumot.
Jozef Karika: A hasadék, Animus Kiadó, 2021
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. decemberi számában)
Sötétség. Fény. Magasba nyúló kezek. Csend. Erőteljes mozgás. Ismét csend. A halál jelenléte nemcsak a színpadon játszókra nehezedik, hanem mindenkire. Életképek, emlékek és történelmi, objektív adatok egyvelegéből alakult ki az Udvari Kamaraszínház és a Vajdasági Kamara Táncegyüttes közös produkciója, melynek ötletgazdája Patyerek Csaba, rendezője pedig Kálló Béla színművész.
Művei egyértelműen beilleszthetők a 20. századi szimbolizmusba, gyökerei pedig az azonosítható hagyományból fakadnak: ezt nevezzük a magyar népművészet jelképes nyelvének folytatásaként szerves vagy organikus művészetnek. Szilágyi Mária számára a hagyomány a kereszténység (a Biblia), a görög mítoszok, valamint a magyar folklór, és kisebb részben az irodalom.
Az intézményes keretek közt kiállított graffitire a galeristák, művészettörténészek, képzőművészek, műkedvelők és maguk a graffitisek jelentős része is ferde szemmel néz. Hiszen mi keresnivalója lehet a street artnak – kivéve persze Banksyt – és főleg a graffitinak a magas művészeti berkekben? Ha viszont valódi művészettel van dolgunk, van-e értelme behozni az utcát a galériába?
Ternovszky Béla rajzfilmje a magyar popkultúra talán legkimagaslóbb, legidézettebb darabja, és nem véletlenül. A macska–egér konfliktus egyetemességét kifogástalanul ülteti át politikai szatírába, megalkotva egy olyan történetet, ami gyerekek és felnőttek számára egyaránt befogadható és szórakoztató.
A hiány – ez az első szó, amely eszembe jutott Bartusz-Dobosi László Csengey Dénes-monográfiáját olvasva. Mennyire hiányzik nekünk Csengey Dénes, 1989 Petőfije. Aki lánglelkű politikus és irodalmár volt, fehér ingében, farmerzakója a vállára vetve, egymás után szívott cigarettáival, a szemében égő tűzzel (76. o.).
Örökkön-örökké címmel Pilinszky János centenáriumára készített pódiumműsort Tallián Mariann és Lázár Balázs színművész-házaspár, zenés műsoruk a Karinthy Színház előadótermében került bemutatásra. Az est folyamán olyan, a Pilinszky tollából már jól ismert versek hangoztak el zenei kíséret mellett, amelyek a halálról, a végítéletről, a mennyországról, a békességről és az önmagunkkal való szembenézésről szólnak.
Képzeljünk el egy mostanihoz hasonló, de szélsőségesebb apokalipszist. Járvány, árvizek, mérgező levegő, sugárzás, egyre kevesebb oxigén, egyre kevesebb túlélő az atombunkerekben. Képzeljünk el ebben a környezetben egy biztonságos helyet: föld mélyén lévő, sugármentesített betonbarlang, egy hatalmas bálterem, vagy inkább étkező.