Kovács Balázs: Birinéninek szeretettel

2023. november 17., 10:59

Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.

Már az sem számít kimondottan szokványos szerkezetnek, hogy a különböző „elmesélésekből” álló kötet két rövidebb verssel kezdődik. Az első, cím nélküli bevezető opus egyfajta szerzői vallomásként is értelmezhető, melyben barátként szól az olvasóhoz, illetve felhívja a figyelmét – mint később kiderül, nem is ok nélkül – a lehetséges nézetkülönbségekre, vitákra, s megnyugtat: áll elébe.

A soron következő, Egyesek című vers – ahogy arra a címe is utal, szintén minket szólít meg, heves, társadalombíráló hangnemben értekezik a hatalom arroganciájáról, a konformisták sunyi számításáról, manipulációról, fogait növesztő sárkányról, s a köztünk szüntelenül fortyogó ellenségeskedésről és gyűlöletről, mely átível az egész könyvön.

Meglepő olvasmányélményekből nincs hiány a hátralévő rövidebb-hosszabb történetekben sem. A szerző érezhetően élvezi az írást, él a nyelvi játékok, a megszólalásmód által felkínált lubickolási lehetőségekkel, s ennek eredményeként sajátos, szórakoztató nyelvezet, találó és gördülékeny történetvezetés, feszes ritmus köszön vissza soraiból. Szókimondó anekdotáira jellemző a morbid, gyakran pajzán humor, az autentikusságra törekvő falusi környezet, a mindnyájunk által ismert hétköznapi, olykor bohókás, esendő figurák, a keserédes kiábrándultság. Élesen reflektál a jelenre, teszi ezt többnyire meseszerűen, melyből nem marad el a tanulság sem, ami olykor talán éppen az, hogy nincs. Elképesztő életutak villannak fel, melyek által a legkülönbözőbb témákat boncolgatva szó esik félelemről, háborúról, szerencséről és szerencsétlenségekről, jó és gonosz tündérekről, vagy épp iskolai bántalmazásról, de természetesen színre lép a címszereplő Biri néni és a Kisfalunk is, mely „az erősen kávéfoltos Régi Krónikához csatolt csillagtérképeken, a világ végétől pontosan három és háromnegyed fényévnyire, a kiselejtezett álmok lomtárának tőszomszédságában fekszik”.

Ha valaki egy friss és könnyedebb vagy netán valami merengősebb és kísérletező olvasnivalóra vágyna, megtalálhatja számításait a Szeléné Kiadó gondozásában tavaly megjelent kötetben. Egyet megígérhetek: garantáltan meg fog mozgatni valamit a kedves olvasóban.

Szigety Péter: Birinéninek szeretettel, Szeléné Kiadó, Dunavarsány, 2022

 

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. októberi számában)