Németh Ferenc: A formabontó nemzedék. A Symposion első nemzedékének indulása az Ifjúság című lapban. MTTK, Szabadka, 2022
Dr. Németh Ferenc forráskutatáson alapuló monográfiája a Symposion folyóirat első nemzedékének az Ifjúság című laphoz kötődő indulását dolgozza fel. A kötet az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara gondozásában jelent meg. Dr. Hózsa Éva bevezetője, majd az első nemzedék jelentkezésének (1954–1956) és kibontakozásának (1958–1961) felvázolása után hat fejezetben foglalja össze a Symposion irodalmi mellékletből meghatározó irodalmi, művészeti jelentőségű és hangú folyóirattá alakulását.
Hogy mit is akart pontosan a Symposion-nemzedék, milyen hitvallással indult, azt nem tette közzé tételesen a melléklet első számában, ám úgy tűnik, hogy csaknem ugyanazt, mint az idő tájt egy csoport fiatal zágrábi író, akiknek kiáltványát a Symposion csaknem egy teljes oldalon közölte. Ebben az alábbi követeléseket olvashatjuk: „Olyan irodalmat, amely élénken és tevékenyen kiveszi részét napjaink társadalmi és politikai eseményeiből, tehát olyan irodalmat, amely társadalmi kötelezettséget vállal. Eszerint olyan írókat is, akik kötelezettségvállalása művészi alkotásaikban valósul meg, és nem irodalmi státusukban. (…) Azt akarjuk, hogy a mai korszerű irodalmunk megtartsa kontinuitását a hagyományokkal, a múlt tagadhatatlan értékeivel, de hogy ugyanakkor lépést tartson a jelen világirodalmának céljaival és megvalósulásaival. Legyünk modernek, de a magunk módján modernek.” (Symposion, 1962. febr. 15. 8. sz.) – olvashatjuk az első, Egy irodalmi nemzedék „új hangja” című fejezetben, melyben a szerző versekkel is illusztrálja, hogyan hoztak új hangot a költészetbe a Symposion-nemzedék új tagjai. (Tolnai Ottó: Doreen, Ladik Katalin: Androgyn, Domonkos István: Kontrapunkt.) Mindhárom vers „új minőséget” jelent, megjelenésük eseményszámba megy. (Bosnyák István: „Új versek”. Symposion, 1963. márc. 7. 48. sz.) A második fejezet A kritika mint a dilettantizmus elleni fegyver, avagy harc az irodalmi és művészi értékekért cím alatt a kritikai hangot idézi meg, amit a symposionisták használtak, erőteljesen bírálva a provincializmust, igen magasra téve a lécet az irodalmi és művészeti értékek elbírálásánál. Vezérelvük szerint „ne az írót, ne az embert, hanem a könyvét bíráljuk”. Harmadik fejezetként a Nyitás a környező irodalmak és a világirodalom felé témakört vizsgálja a szerző, melynek két rovatot szenteltek a sympósok (Ex libris és Panoráma), a délszláv és a külföldi lapokat, folyóiratokat szemlézve. Jelentős volt műfordítói tevékenységük is. Majd Viták társadalmi és irodalmi életünk korszerű kérdéseiről cím alatt tárgyalja, hogy a lapban az Ifjúsági Tribünön lezajlott, éjszakába nyúló vitaesteket is kivonatosan ismertették, amelyeknek fontos közönségnevelő és véleményformáló szerepük volt. „Mi a megbotránkozást is vállalni mertük és merni akartuk” – mondta egy alkalommal Végel László. (Symposion, 1963. márc. 21. 49. sz.) A Symposion könyvsorozat kiadását is megkezdte, Tolnai Ottó Homorú versek, Domonkos István Rátka című verseskötetei után a harmadik a Kontrapunkt volt, amely Bányai János és Bosnyák István válogatása nyomán a Symposion melléklet 1961 és 1963 közötti írásaiból adott közre egy válogatást.
A Symposion melléklet 1964. szeptember 24-én a 78. száma után megszűnt, és folyóirat formájában önállósodott. 1964. december 7-én az Ifjúsági Szövetség Tartományi Vezetőségének Elnöksége határozatot hozott az Új Symposion című, havi „művészeti kritikai folyóirat” alapításáról. „Olyan kulturális orgánum lesz, mely nem fog tartani a mindenféle szentimentalizmustól mentes lényegig ható kritika szükségszerű velejárójától, a kockázattól” – nyilatkozta Bosnyák István a lapról. (Ifjúság, 1964. dec. 17. 41. sz. 11.)
Németh Ferenc a kötetében a Symposionról megjelent véleményeket, értelmezéseket és értékeléseket is összegzi, majd részletes irodalomjegyzékkel és bibliográfiai apparátussal zárja tanulmányát. Hiánypótló műként tekinthetünk a munkájára, mert az Új Symposion az első számának megjelenésétől kezdve fordulatot jelent a vajdasági magyar irodalmi életben, új hangokat, szemléletváltást hozva magával.
A nemzedék egyik legkiemelkedőbb tagját, dr. Bányai Jánost idézve „…a hang felerősödik, az új, addig ismeretlen és nem a kisebbségi irodalomértés szótárába tartozó fogalmak és szavak, szertartások és gesztusok még inkább elszaporodnak, és ezzel együtt új irodalmi meg művészeti törekvések, beszédmódok, szándékok, vállalkozások tűnnek fel.” (Diszkontinuitás és versbeszéd. Az Új Symposion homályos útja az avantgárdtól a neoavantgárd és posztmodern felé. In Egyre kevesebb talán. Forum, 2003.)
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. májusi számában)
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.