Csík Mónika gyermekeknek írt könyveinek sora egy újabbal bővült. A Hangyafarsang verses mese, és Janovics Erika illusztrációi tökéletes összhangban állnak a szöveggel, a rajzokon sorra megjelennek a farsangi színes forgatag szereplői.
A kicsinyek számára az őket körülvevő világ megismerése, megértése soha nem egyszerű, sokkal inkább kalandos folyamat. Nem tudom, a mai gyerekek közül hánynak van alkalma elmélyülten, behatóan tanulmányozni a hangyaboly miniatűr, fekete lakóinak szövevényes életét, hisz ez a pirinyó rovar általában a gyerek nadrágján, kézfején, a szőnyegen, a kenyérkosárban jelenik meg, nem kis ijedelmet kiváltva az anyukából. Ám az óvodai farsanghoz hasonló színes kavalkádban a jelmezt öltött hangyák izgalmassá válnak, egyikük zsemlemorzsás szilvásgombóc-jelmezt húzott, Termeszterpesz Elemér meg halfarkával csapkod potykajelmezében, egyikük meg – a mai kor szellemében – atomhangya mezébe bújt. S ott van a tipegő Tündibündi, aki egyszerűen hangyaszép, Bubuka, aki csöppet bugyuta. A kicsinyek számára ismerős tulajdonságok, személyiségjegyek jelennek meg. A cselekmény egyszerű, a farsangi kavalkádot életre hívó költői fantázia határtalan, a vers ritmusa, dallama is segíti a gyerek számára a befogadást. A rímek, a gördülékeny szöveg mögött van egy másik réteg is, e verses mese olvasása közben a szülő és a gyerek meg tudja beszélni, mi az a tökvicsori, az inda, a vérehulló fecskefű, milyen is az a simlis.
Közhelynek számít, hogy az olvasóvá nevelést gyermekkorban kell elkezdeni. Bizonyára akad, aki csak unottan legyint, amikor arról hall, olvas, hogy mind kevesebbet olvasunk. Nemrégiben tették közzé Magyarországon a Társadalomkutatási Intézet Zrt. nyáron készült felmérését a magyar lakosság könyvolvasási és -vásárlási szokásairól. A reprezentatív felmérés szerint a felnőtt magyar lakosság 13 százaléka olvas rendszeresen (legalább hetente), míg 2005-ben 25 százalékuk olvasott rendszeresen. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szakmai és a Petőfi Irodalmi Múzeum anyagi támogatásával készült kutatásból az derült ki, hogy a megkérdezettek 34 százaléka alkalomszerűen vesz könyvet a kezébe, több mint fele egyáltalán nem szokott olvasni. Külön is vizsgálták az olyan családok válaszait, ahol 18 év alatti fiatalok és gyermekek vannak. Ebből az derült ki, hogy a gyermekes családok 65 százaléka vásárol gyermekkönyvet, mesekönyvet, kifestőt vagy képeskönyvet. Ezek nem túl biztató adatok, hiszen a gyermek, majdani felnőtt általában a szülői mintát viszi tovább.
A gyermekeknek szóló vers, mese vagy – mint esetünkben – verses mese bevezeti őket az irodalom világába. A kicsinyek fogékonyak a rímre, ritmusra, ezért természetes, hogy megragadják őket a Hangyafarsangban is az olyan verssorok, mint például: „Ez a tökmag hangyakölke, / képzeld, mit visz: tökmagot! / Atomhangya mezébe bújt, / elbírna vagy öt-hatot.” A gyermeki fantáziát működésbe hozó szöveg a hétköznapi világban gyökeredzik. Az, hogy a Termeszutca 65.-ből farsangi felvonulásra indul a szorgalmáról ismert hangyanép, azt erősíti meg a néhány éves olvasóban, hogy ahogy a munkának, úgy a szórakozásnak is megvan a maga ideje. A verses mesében a tánc után következik a farsangi vígságot lezáró lakoma, amely nem tökéletes. A gyermek is jól tudja saját tapasztalatából, hogy a világ is épp ilyen: vannak benne jó és rossz dolgok, környezetében vannak hiúk és simlisek, bölcsek vagy épp kevés ésszel megáldottak. De az ilyen könyvekre is szüksége van, hogy otthon érezze magát a titkokkal, felfedezésre váró dolgokkal teli világban, amelyben olvasás közben és utána is a fantázia szabadon szárnyalhat.
Csík Mónika: Hangyafarsang. Janovics Erika rajzaival. Életjel, 2020.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. február 20-i számában)
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.
A regény szerkezete nagymértékben hasonlít a lapunk júliusi számában ismertetett Végzetes ígéret című Angela Marsons-krimire, amely ráadásul ugyanúgy 2018-ban jelent meg először, mint Carmen Mola regénye. Mindkét műben egy nő a nyomozóegység rátermett parancsnoka, mindkettőjük csapata egy új taggal gyarapodik, akit a többiek nehezen fogadnak be, mindkét regényben különös részletek derülnek ki a nyomozók magánéletéből.
Silling István, a nyugat-bácskai nyelvjárások és népélet avatott kutatója új összefoglalással jelentkezett, melyben szülőfaluja, Kupuszina máig megőrzött hagyományos viseletét mutatja be. A témára vonatkozó több mint négy évtizedes gyűjtéseinek eredményét sajátos módon dolgozta fel és adta közre: könnyen kezelhető, áttekinthető szótár formájában.